Mianhae-yo

Annyeong-haseyo!

Sajnálom, hogy kések a fejezetekkel, de nyaralni voltam és vagyok is. Nemrég voltam két hétig az unokanővéreméknél. Most meg a nővéreméknél vagyok, és élvezem a nyarat. >_< Dög meleg van, az biztos... Ráadásul fülledt, párás meleg. Olykor-olykor esik, de nagyon hamar be is szívja a föld, és mintha mi sem történt volna. Majd nem sokára -ha úgy lesz időm- akkor hozok még pár fejezetet. Addig is a türelmeteket kérném.

Mégegyszer bocsánat!

Bimbi (Dóry)

5. fejezet

~ Debüt, parti, és... ~
 (1 héttel később)
 -Reggel lenne? -takartam el a szemem, mert bántotta a beszűrődő erős fény.
Pár perc múltán, miután feleszméltem kikecmeregtem az fekhelyemről és rápillantottam az órámra. Tizenegy óra...
 -Te jóságos szent szar! Elaludtunk! -kiáltottam fel. -Junho..! Ébredj! Elkésünk a stúdióból! -rántottam le róla a takarót.
 -Nem akarok.. -nyöszörgött, és vissza húzta magára a plédet. -Csak még öt percet, mami...
 -Nem, nem. Azt csak lesheted.. Na kifelé az ágyból! És egyébként sem vagyok az anyád!
 -Széthasad a fejem...
 -Nem csoda.. Miután benyakaltál két jó erős koktélt. -ráztam a fejem, mivel tegnap elmentünk a barátainkkal egy buliba és ott nem kicsit ütötte ki magát Junho.
Felült és csukott szemmel fogta a fejét. Kimentem egy pohár vízért, majd felhívtam a menedzsert. A vállammal tartottam a telefont, miközben odanyújtottam Junhonak a vizet.
 -Aha, oké. Persze. Jaj, köszönjük. Oké. Viszlát.
Kinyomtam, és a másnaposka visszaadta a poharat.
 -Beszéltem a menedzserrel, és engedélyezte, hogy ma pihenj. Viszont akkor a mára tervezett fotózás az holnapra csúszik.
Legyintett párat a kezével, visszadőlt, magára húzta a takarót, s befordult a fal felé. Megborzoltam göndör fürtjeit és nyomtam egy puszit a homlokára. Na, hagylak aludni... Szép csendben kikerestem a ruhámat és egy hang nélkül kisomfordáltam a szobából. Magamra vettem a cuccom, és összepakolva a fontosabb dolgokat a kis táskámba, elindultam. Fogtam egy taxit és már úton is voltam a stúdióba. Amikor odaértem jó pár rajongó fogadott. Osztogattam pár aláírást, aztán pár meghajlás után besétáltam. Ott rögtön rohantam próbálni a többi előadó társammal. A tíz énekes közül én voltam az utolsó a sorrendben. Összesen négyszer próbáltuk végig az aznapi műsort. Kifulladva ültem le az öltözőmben, így nem csoda, hogy miután ledobtam magam a székembe, pár percre rá magával is vitt az álom. A fejemben lévő dolgok egészen felkavartak. Chansung és én egymáshoz voltunk bújva, simogattuk egymást és... és olyan élethű volt. Éreztem az illatát, a biztonságot karjai között.
 -Mi a... remegtem meg, miután tágra nyíltak a szemeim.
Legnagyobb meglepetésemre azt vettem észre, hogy az ajtó tárva-nyitva volt.
 -Vajon ki jöhetett be? -tűnődtem.

Író szemszöge:
Míg bent üldögélt Bonghwa, kint az ajtó mögött egy rémült lány állt. Boyoung üveges tekintettel meredt a semmibe, a falnak dőlve. Próbálta feldolgozni, az imént történteket.

Boyoung szemszöge:
 -Chansung..?!
Hiszen a 2PM-nek most nincs is fellépése... De akkor, hogy kerül ide? Miért szorongatja Bonghwa-t? Amikor hirtelen elém állt a frász kerülgetett. Annyira megrémültem, hogy egy pillanatra a levegő is bennem rekedt.
 -Shh... Nem láttál semmit..! -emelte mutatóujját a szája elé.
Ijedten bólintottam, miközben nagyot nyeltem. S azután a fiú csendben távozott.

Bonghwa szemszöge:
Elmentem a mosdóba arcot mosni, hogy összeszedhessem magam. Majd visszaszaladtam az öltözőmbe, ahol Don -a sztájlisztom-, már mosolyogva várt rám. Ő egy nagyon kedves barátom. Már régebben bevallotta a médiának, hogy meleg, és furcsa mód mindenki elfogadta ezt. Sokat szoktunk csevegni a divatról, meg mi egyébről, mint két régi jó barát.
 -Imádlak! -vigyorodtam el.
 -Tudom én azt jól, kis csajszi. -rázta mutatóujját és körözött a nyakával egy huncut mosollyal vegyítve.
Megöleltem és elvettem tőle a ruhámat, és elkezdtem vetkőzni. Előtte valahogy nem szégyenlősködtem.
 -Olyan szexi leszel csajszi, hogy az összes kis farok utánad fog epekedni. -mosolygott önelégülten.
 -Na azért túlzásokba ne essünk.
 -Most miért? Ha nem lennék buzi az hót ziher, hogy rád izgulnék, cicám. -ült le kuncogva a kis kanapéra.
 -Don... -nevetve vágtam hozzá a hozzám legközelebb eső dolgot, ami per pillanat a levett pólóm volt.
Felállt majd kiriszálta magát a folyosóra, én pedig elkezdtem felöltözni. A fekete sport melltartóm; a szürke, kantáros csőfarmerem már rajtam volt; és a rockstar-os cipőm is. Éppen felhúztam az egyik kantárt a vállamra, amikor megláttam a tükörben Chansungot. Mögém sétált és felhúzta a másik vállamra a lelógó kantárt. Szememmel végig követtem kezét, majd találkozott a tekintetünk. Percekig álltunk így, végül elkaptam a fejem és kitessékeltem, mire ő megrántotta a vállát és kiment, maga után becsukva az ajtót. Sóhajtottam egy mélyet, amikor váratlanul kicsapódott az ajtó és Don nővére, Donna borult a nyakamba. Ő is egy jó barátom. Donnal ellentétben ő magas, és kicsit testesebb. Donna volt a sminkes és a fodrász a JYP-nél.
 -Bong baby! Mi a helyzet? Hogy vagy? -nézett végig rajtam.
 -A szokásos, amúgy köszönöm jól. -mosolyogtam.
 -Felkészültél arra, hogy lélegzetelállító legyél?
 -Hát persze! -huppantam le a székembe.
Odaállt mögém és lerakta a cuccát, aztán elkezdte a hajamat borzolgatni, és próbálgatni. Sokszor ott helyben találta ki, hogy mit fog csinálni. Hümmögött egyet és a tükrön keresztül rám nézett.
 -Arra gondoltam, hogy enyhén füstös szemeket csinálok neked, és befonom a hajad. A végeredményt majd meglátod. -simogatta nem létező szakállát.
 -Uhm. -bólintottam.
Miközben ügyködött sokat beszélgettünk, és olyan gyorsan eltelt az idő közben, alig vettem észre, hogy már csak áll felettem és a véleményemre vár. Alaposan megvizsgáltam magam. A szememen tényleg volt egy kis füstösítés, azonban az alsó szempilláim alatt volt egy-egy kis sárga strasszkő is. Az ígért fonás is megvolt. Oldalra fonta az egész hajam egy lófarokba. Egy ideig csodálgattam még magam, aztán Donna kizökkentett.
 -Nem meg mondtam, hogy lélegzetelállító leszel?
 -Te mindig mindent megmondasz. -álltam fel és köszönetképpen nyomtam egy puszit az arcára. Majd a fejemre húztam a fullcap-em.

4. fejezet

~Telnek a napok~
Író szemszöge:
 Az alatt az idő alatt, amíg tartott a gyakornokisága Bonghwa-nak, ő és a hat fiú jól megbarátkozott egymással, kivéve Chansungot. Vele nem tudott túlságosan megbékélni. Amikor csak találkoztak a lány nagy ívben kerülte ki. Kissé bántotta ez a fiút, de nem volt ideje elmondani, hogy mit is érez, mert sok rajongó találkozójuk, fotózásuk és egyéb programjuk volt, és még turnézni is el kellett menniük. Az órák jól összekovácsolták Bonghwa-t a tanáraival, így baráti hangulatban telt az idő éneklés és táncolás közben. Keiko-t is felvették, csak ő nem szólóban fog debütálni, hanem párosban, egy Soojin (ejtsd: Szudzsin) nevű lánnyal. Mindenféle pletyka keringett Soojin-ról, hogy ő és Taecyeon együtt vannak. Ezt ő igazolta is a csapat társának és a mi főhősnőnknek, ami nem kicsit döbbentette meg őket. Egyik nap, délután a próba teremben volt Bonghwa, amikor a fiúk a kimerülve a turnéról visszaértek. Chansung a terem előtt sétált el, aminek az ajtaja tárva-nyitva volt. Miután észrevette, hogy a lány bent van és épp táncol, visszatolatott és mosolyogva nekidőlt az ajtófélfának. Mikor a lány a tükörben meglátta a fiút annyira meglepődött, hogy kiszaladt alóla a lába.

Bonghwa szemszöge:
 -Basszus.. -káromkodtam el magam mikor szó szerint padlót fogtam.
 -Jól vagy?! -sietett oda hozzám. -Nem akartam rád ijeszteni..
 -Igen. Minden rendben.. -próbáltam felállni, nem túl sok sikerrel. -A rohadt életbe!
 -Mi a baj?!
 -Pont most kellett kimennie a bokámnak..! Ilyen nincs..!
Dejavu-m volt, mert pár évvel ezelőtt Chansung pont ugyan úgy vett a karjaiba, mint most. Leültetett a kanapéra és vizsgálgatni kezdte a lábam. A szemében látni lehetett az aggódást. Kínos csend ült ránk, ami engem kicsit zavart. Furcsa egy srác..
 -Szerintem egy ideig pihentesd, és ne nagyon erőltesd meg. -törte meg a csendet.
 -Oké. -válaszoltam. -De nem kéne menned?
 -Nem olyan fontos, várhat még egy kicsit..
 -Ha te mondod....
Felnézett rám. A szeméből nem lehetett kivenni mire gondol, bár volt egy sejtésem. Kezdett elpirulni, és szemei csillogtak. Idáig észre se vettem milyen szép barnák. Belemerültem éjsötét tekintetébe.. Miket is képzelek. Hiszen én Junhot, szeretem, és ő is engem. Megráztam a fejem, mire azt vettem észre, hogy Chansung vészesen közel van az arcomhoz. Az orrunk éppen hogy csak nem ért össze. Aztán..
 -Te mi a fenét művelsz?! -löktem el magamtól.
 -Azt hittem, hogy.. Te is akarod.. -fordította el a fejét.
 -Kifelé! Most! -mutattam az ajtó felé.
Csalódottan állt fel, és sétált ki.

Chansung szemszöge:
Fáj.. Fáj az, hogy nem ölelhetem, nem csókolhatom amikor csak szeretném. Bánt, hogy ő nem viszonozza érzéseim. Nem tehetek semmit, az engedélye nélkül. De.. Én.. Mégis akarom őt.. Egy lökés zökkentett ki a mámorból. Azt gondoltam, hogy ő is élvezi, azonban tévedtem. Eltaszított magától. Megtagadta magától szeretetemet. Ezt nem kellett volna.
 -Kifelé! Most! -tessékelt ki a teremből.
Fejemben visszhangoztak a szavai "Te.. Mi a fenét művelsz..?!". Talán most kéne visszafognom magam.. Jobb lesz ha megyek..

Bonghwa szemszöge:
 -Nem tudom mit képzel magáról ez a marha. Ch..
Abban a pillanatban el is felejtettem, hogy valaha kedveltem őt. Kicsit sem vagyok az a cafka típus. Nem szeretem, ha akaratom és beleegyezésem ellenére is rám másznak. Főleg úgy, hogy még együtt sem vagyunk.. Óvatosan feltápászkodtam, és összeszedve a cuccomat kibotorkáltam az épületből. Miközben taxira vártam (olyanra, ami meg is áll) mögém lépett Junho. A puszi, amit arcomra lehelt azonnal feldobta egy picit a kedvem. Kissé nehézkesen álltam meg a talajon, ezt ő észre is vette.
 -Mi történt, hogy fájlalod a lábad?
 -Öhm.. Semmi különös.. Csak félreléptem tánc próbán, és kiment a bokám. -virítottam felé egy kényszer mosolyt, mivel annyira fájt már, mintha folyamatosan tűkkel döfködtek volna.
 -Az pedig nem játék. Be kéne menned a kórházba megvizsgáltatni.
 -Azért annyira nem vészes a dolog. -tiltakoztam.
 -Elviszlek. Itt van egy köpésnyire az autóm.

Junho szemszöge:
Kezét nyakam köré fonta és én karjaimba véve vittem el a kocsimhoz. Ott letettem és ajtót nyitottam neki. Miután mind a ketten bent ültünk beindítottam a motort és mentünk a kórházba. Mikor ismét fel akartam emelni elkezdett makacskodni. Mindig is csodáltam azért, mert nem szeret függeni egy fiútól. Erős és gyorsan talpra tud állni, de mindenek felett eltökélt. Azt hiszem.. Kedvelem ezt a lányt. Még jobban is, mint egy barátot. A saját lábán bukdácsolt be a doktorhoz, hogy az megvizsgálhassa őt. Megnyugodtam, amikor a doki kijelentette, hogy semmi komoly baja sincs, és csak pihentetnie kell a lábát.
 -Haza viszlek, ha nem gond. -mondtam, miközben visszaültünk a járműbe.
Bólintott egyet, és sóhajtott.
 -Valami baj van? -kérdeztem.
Kezemet az övére raktam. Elmosolyodott. Végre egy igazi mosoly. Nem szeretem, amikor egy mű mosolyt erőltet az arcára.. Megszorította mancsomat.
 -Semmi említésre méltó. Csak.. Fáradt vagyok. Ennyi az egész.
Az út alatt több szót nem igazán váltottunk. A kapun belépve egy gyönyörű udvar fogadott. Ámultam és bámultam. Bent egy kedves kiscicát pillantottam meg. Mintha csak Kkomaengi-t látnám fiatalabb verziójában.
*Kkomaengi (ejtsd: Gomengi) - Junho cicájának ez a neve.

(Junho és macskája)

 -Wow! Itt laksz?
 -Igen.
Alaposan körbenéztem. Tetszett minden szeglete a háznak. Odamentem a kis aprósághoz, mire az nyávogva összehúzta magát.
 -De kis félős.
Felvettem és simogatni kezdtem. Mikor észrevette, hogy nem akarom bántani elkezdett dorombolni. A szőrcsomóval a kezemben sétáltam be, miután levettem a cipőm. Leültem és tovább cirógattam.. Hogy is hívják..?
 -Mi a neve? ~mutattam rá a zörgő macskára.
 -Pongo. Úgy hallottam neked is van egy ilyen cicád. -hallatszott a konyhából.
 -Ühüm. Az enyémnek Kkomaengi a neve.
 -Tiszt cuki lehet.. Amúgy mit kérsz? Teát, kávét, cappucino-t, vagy esetleg gyümölcslét?
 -Tea jó lesz, köszönöm.
Pár perc múlva két bögrével telepedett le mellém. Az egyiket felém nyújtotta.
 -Elfogadnék egy olyan életet, ahol egy ilyen csendes házban élhetek együtt a barátnőmmel esetleg feleségemmel, és macskáznánk, teát iszogatnánk, elcsevegnénk és hasonlók. Ahol az emberek azt se tudják ki vagyok. -kortyoltam bele a gőzölgő italba.
 -Egy olyat én is.
 -De hát neked mindennek a fele igaz, és még csak nem is debütáltál. Még nem vagy annyira híres.
 -Azt te csak hiszed. A jövőhéten lesz az első fellépésem, és már simán felismernek. Tegnap például odajött hozzám egy 9-10 éves kislány, hogy autogramot kérjen tőlem.
 -Igen..?
 -Igen.

Egymásra néztünk. Hangos nevetésben törtünk ki. Aztán hirtelen elcsendesültünk. Mindketten fülig vörösek Aztán felé fordultam és ő felkapta a fejét.
 -Figyelj.. Én.. Kedvellek.. -nyögtem ki.
 -Én is. -mosolyodott el.
 -Akkor most mi..?
 -Hát..

Nem beszéltünk túl sokat, de ennyiből is tökéletesen megértettük egymást. Mérhetetlenül boldog lettem. Rádőlt a vállamra és úgy mosolyogtunk még pár percig.

Bonghwa szemszöge:

A szám felgörbült, amikor hozzábújtam Junhohoz. Pár évvel ez előtt még álmodni sem mertem volna erről. Erre most a vállán pihen a fejem, és érezhetem az illatát. Ő merőben különbözik Chansungtól. Ő kedves, megnyugtató, jól kezeli a helyzeteket. Vele nem lehet nem boldognak lenni. Maga a tökély. Az idillt Hwang mama törte meg.
-Édeskéim.. Annyira jó rátok nézni. De nem is rontom tovább a levegőt.
-Dehogyis.! -mondtuk egy emberként Junhoval.
-Magatokra hagylak titeket. Amúgy is csak azért jöttem, hogy megnézzem minden rendben van-e, és úgy látom itt minden a lehető legnagyobb rendben van.
Ránk mosolygott a nénike, majd egyet intve elment.

3. fejezet

~A sztárrá válás kezdete~

A másnapom eléggé rosszul kezdődött. A felébredésem után a konyhába csoszogtam ki. Ott szokásomhoz híven a reggelire készülődtem amikor egy kést keresve megvágta az a kezem. Eldobtam az evőeszközt és szaladtam a szomszédba Hwang nagyihoz.
 -Oh édeském, legközelebb jobban vigyázz magadra! -mondta, miközben a tenyerem kötözte be.
 -Igenis, és köszönöm.
Az idős asszony az órájára nézett.
 -Nem fogsz elkésni az iskolából?
 -Miért mennyi az idő? -néztem az órára én is. -Te jó isten! Rohanok is.
Visszafutottam a szobámba és átvedlettem gyorsan a pizsamámat. Aztán go suliba. Amikor beértem már a tanár bent volt a teremben. Az ajtóban megfordultam és tolatni kezdtem. Ahogy rám nézett én megindultam az ajtó felé, mintha éppen az óráról osonnék ki.
 -Maga csak üljön vissza a helyére!
 -Értettem!
Helyes, fiatal, magas és edzett testalkatú Choi tanár úr. Matek tanár. Eleinte még szimpatikus volt, de amint az első órám meg volt vele rögtön un szimpatikus lett. Magának való, szigorú férfi. Kár érte. Pedig csak pár évvel idősebb nálam, és olyan jóképű.. Na de félretéve az álmodozást, most koncentráljunk a feladatra.. Te jó isten! Mi a szent szar ez?! Ott szörnyülködtem a padban ülve. Körülbelül, mint aki kínait olvasna és egy mukkot sem értene belőle. Oké, használd az agyad Bonghwa, ezt már Tokióban is tanultad. Neki rugaszkodtam a lapnak. Óra után, szünetben sikoltozásra lettem figyelmes. Próbáltam kerülni a tömeget, de az közeledni kezdett felém. Egy magas fiú volt a középpontban. Egy baseball sapka, egy barna dzseki, cső farmer, és egy fogalmam sincs milyen márkájú szürke cipő volt rajta. Karon fogott és magával ráncigált.
 -Siess! -mondta.
Miután kiértünk az épületből és a tömeget is magunk után hagytuk levette a sapkáját.
 -Ki a franc vagy és mit akarsz tőlem? -fordítottam neki hátat keresztbe tett karral.
 -Köszönöm a szívélyes fogadtatást, pedig miattad vállaltam be egy kisebb rajongó támadást.
Ismerős volt a hangja, mire visszafordultam. Belém hasított a felismerés.
 -Mit keresel itt Chansung?!
 -Halkabban! -fogta be a szám. -Ne akarj még több bajt!
Bólintottam. Elengedett és sóhajtott egyet.
 -Azonnal velem kell jönnöd. A menedzser hív téged, hogy a gyakornoki idődről, meg a debütálásodról beszéljünk.
 -Hogy érted azt, hogy "beszéljünk"?
 -Mert mi hatan is ott leszünk.
 -Aha, értem.
 -Na de nincs időnk csevegni, menjünk a kocsihoz.
Ismét megfogta a kezem és rohanni kezdtünk. Sajnos a lábam nem bírta feldolgozni, hogy a köveken futkározzak tűsarkúban, így felmondta a szolgálatot, és akkorát estem, mint az ólajtó. Chansung hirtelen a karjaiba kapott és megindult a jármű felé. Egy nap két baleset, ez is csak én lehetek. -.-" Vajon mi jöhet még..? Az ügynökség épületéhez érve is a karjaiba véve próbált meg bevinni, de ellenkeztem.
 -Nem halok bele, rakj már le!
 -Én meg abba nem halok bele, ha egy lányt kell emelgetnem. Amúgy sem vagy olyan nehéz, meg se kottyansz ezeknek a bicepszeknek. -vigyorgott.
 -Ego lego. -.-"
A terem ajtajában már hajlandó volt letenni. Kissé nehezen bevánszorogtam és leültem egy székbe. A bent lévők értetlenül néztek rám. Junsu, aki az autót vezette, mentegetőzni kezdett.
 -Elnézést, de egy kisebb baleset történt út közben.
 -Jól van.. Mindenki itt van? -kérdezte Jinyoung.
Taecyeon bólintott, a többi egy sima ühüm-el lerendezte.
 -Nos, akkor kezdjük a legelején.. Testalkat formálásra nincs szükség ahogy látom, de viszont nagyon vékonyak a karjaid. Szerintem kéthetente elmehetnél a fiúkkal edzeni, és így könnyebb lesz megtartanod a súlyodat is. Folytassuk a tánc órákkal. Szeretném bemutatni a tánc tanárod.
Felállt a jobb oldalamon ülő csaj, ezért én is felálltam. Mindketten meghajoltunk és ő bemutatkozott.
 -Annyeong!* Kim Hwa Young vagyok. A jövőben én leszek a koreográfusod, és ha úgy adódik akkor a háttér táncosod is. ^^
(ejtsd: Kim Ha Jung)
*Annyeong! (ejtsd: ánnyo!) - Háromféle jelentése is van. A két köszönés (hi, bye) és akkor használjuk még amikor sok áldást kívánunk.
 -Örülök, hogy megismerhetlek. ^^ -válaszoltam.
 -Körülbelül hetente négyszer lesznek a próbák/órák, az énekóráid után.
Leültünk és az igazgató folytatta a mondókáját.
 -Na szóval.. Mivel még a magassarkú cipőben nem vagy olyan határozott ezért azt találtuk ki, hogy mostantól amikor tudsz járj magasabb sarkú cipőkben, és otthon végezz egyensúly gyakorlatokat ha van rá lehetőséged.
Hát hogyne lenne... Előre félek, te jó isten. A feje tetejére fog fordulni a ház, és a nagymama nem tudom mit fog hozzá szólni. >.<
 -Most az ének tanárod mutatnám be neked.
 -Szia. Engem Park Bo Bae-nak hívnak. Előre láthatólag 1-2 naponta lesznek az óráid. Némelyik után tánc órák is lesznek.
(ejtsd: Pák Bo Be)
 -Szoros lesz a napirended, úgy hogy ha esetleg nem menne mindezek mellett az iskola akkor felveszünk melléd egy magántanárt. Rendben? -tájékoztatott ahjussi*.
*ahjussi (ejtsd: ádzsussi) - uram, nagybácsi (Általában az uram vagy a nagybácsi leírásra használják, de olyan férfira is szokták, aki idősebb náluk, nincs a családban és vezető szerepben van.)
 -Oké.
 -Nos hát a 'paparazzók támadását' kétszer fogjuk gyakorolni minden héten, hogy megszokd fényképező gépek kattogását és a villogásokat, na meg persze azt, hogy mindenhol ott vannak.
 -Mi a..
Te jóságos ég! Ennek elmentek otthonról.. Wooyoung odahajolt hozzám.
 -Ugye milyen hülye nevet adott neki..?
 -Az biztos.. -adtam neki igazat.
 -Nincs sugdolózás!
Azonnal elhallgattunk, és kihúztuk magunkat.
 -Ez a beszéd.. Megbeszéltem az oktatóiddal és a hat fiúval, hogy 3,5 év lesz a gyakornokiságod nálunk. Reméljük bírni fogod a tempót.
Chansung kiegyenesedett és felemelte a fejét.
 -Sok reményt fűzünk hozzád mi mindannyian.. Szerény véleményem szerint Kim Hyuna-t is túl fogod szárnyalni a későbbiekben.
Összehúzta magát és enyhén piros pozsgás lett az arca. A fiúk meglökdösték, és némelyikük félreérthetően nézett rám. Halvány lila fogalmam sem volt, hogy mire gondoltak. Próbáltam nem észrevenni a tekintetüket.. Azonban a vicc tárgyává vált fiú eléggé meglepett. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyet fog mondani. Ha azt hiszi, hogy én.. Áh hagyjuk, az lehetetlen. Már csak azért sem, mert hát a jó isten se nézné ki belőle, hogy a 2PM maknae-ja.
*maknae (ejtsd: mákne) - legfiatalabb ember egy bandában/csoportban/társaságban stb.
És még csak nem is az esetem. Ahogy emlékszem mindig is Junhoért voltam oda. *-* Nem vonzott túlságosan Chan. :/ Olyan orr hangja van.. >.< Miközben ezen kattogott az agyam észre se vettem, hogy arcokat vágok, és mindenki hülyének néz. Nichkhun zökkentett ki.
 -Oké, most már itt vagyok. Folytathatjuk.
 -Ezt jó hallani. -mondta Junho egy dögös mosoly keretében.
Elalélok. Szűz Máriám, ez rám mosolygott. *q* Na de komolyra fordítva a szót:
 -Van még valami amit meg kéne beszélnünk? -kérdeztem.
 -Igen, a debütálásod. -tájékoztatott Junsu.
 -Oh, tényleg.
 -Szerintem egy pörgős, energikus dallal kellene indítanunk. Sexy, de mégsem az a túlságosan ide-oda riszálom magam. Lehetne benne egy kis hip hop is. Igen! Hip hop! Már látom is a lelki szemeim előtt.. Egy fiú, kiszemel téged, de te nem adod könnyen magad. A tánc parketten vagy és nagyban táncolsz amikor odamegy hozzád. Te mozogsz tovább, ő harcolni kezd a kegyeidért és viszonozza a mozdulataidat. -élte bele magát.
 -Ez ilyenkor jól van? -kérdeztem Wooyoungtól.
 -Igen, csak néha amikor nagyon intenzív ihlete támad akkor képes ilyen átéléssel elképzelni dolgokat. Ez esetben a te debütödet.
 -Aha.. Biztos..
Figyelmemet ahjussi-ra fordítottam. Még mindig hablatyolt.
 -Hasonló lesz az egyik BoA számhoz, aminek Energetic a címe. Csak még se lesz olyan, mert keverünk bele egy kis JYP-t. És a címe legyen.. Hmm.. Dance with me!
 -Wow! -álmélkodtam.
 -Ugye? Tetszik? -tért vissza a valóságba.
 -Abszolút. Már-már félek az ötlettől. -kuncogtam.
 -Azért annyira nem volt félelmetes. -vigyorgott.
Tisztelem ezt a pasit, de azért néha egy kicsit megborzongok tőle.
 -Váltsunk témát.. Szép hosszú hajad van, és a bőröd is szép. Nem lesz gond a sminkeléssel. Nem úgy, mint Junhonál, mert neki ugyebár természetes göndör haja van. -.-"
 -Ch.. -morgott az imént említett fiú.
 -Szerintem szép haja van neki is. -küldtem felé egy vigasztaló mosolyt, amitől az ő szája is felgörbült.
 -Azt hiszem mindent megtárgyaltunk.. Holnaptól életbe lép a gyakornoki időd.
 -Értettem.
Mindenki felállt és a meghajolások után elköszöntük egymástól. Kissé zavart, hogy Chansung eléggé feltűnően bámult mikor elmentem, de hát nem tudok mit csinálni vele. Ez van.

2. fejezet

~ A siker és a meghökkentő felismerés ~
 (A következő napon)
Miután felébredtem még nem voltam ideges, de eluralkodott rajtam a pánik amikor Keiko bement. Félóra múlva kijött és kivert a víz. A kezem remegni kezdett. Nehéz léptekkel, mély lélegzet vétellel sétáltam be.
 -Jó napot! -hajoltunk meg mindhárman.
A teremben egy férfi és egy nő állt egy asztal mögött. A nő közepes növésű volt. Vékony testalkatú, és barna, vállig érő hajjal és fekete szemekkel megáldva. A férfi viszont nagyon is magas volt. Körülbelül olyan 180 centire becsülöm. Karjai vastagságából ítélve eléggé edzett lehet. Fekete haja és barna szemei voltak. A csaj előtt lévő kis táblácskára az volt írva, hogy "Han menedzser". A pasiéra meg az, hogy "Jang (ejtsd: Dzsáng) menedzser". Han menedzser megszólalt:
 -Bonghwa, ugye?
Bólintottam.
 -Először az ének tudásodat teszteljük. -folytatta.
 -Milyen dalt választottál? -kérdezte a másik.
 -Egy olyat, ami engem nagyon megérintett, és nagy hatást gyakorolt rám. A címe: Joo - Bad Guy.
*Eredetileg nem Bad Guy lenne a címe, hanem Nappeun Namja (ejtsd: Náppün Námdzsá), ami azt jelenti, hogy kegyetlen/rossz fiú.
Elkezdtek sugdolózni, aztán a nő intett, hogy kezdhetem az éneklést. A hangom kieresztettem. A szám végén elismerő pillantást vetettek rám. Büszke voltam magamra, ugyanis otthon volt, hogy párszor nem jött ki a magas hang a torkomon, de ezúttal sikerült.
 -Hoztál nekünk valamilyen zenét?
 -Persze. adtam a kezébe a lemezt.
 -Akkor most nézzük meg, hogy milyen a tánc készséged.
A zene beindult. A testem mozogni kezdett. Miután a terem elcsendesült megálltam és elég erősen ziháltam. Igen, mindent beleadtam. A lehető legtöbbet kihoztam magamból, és amennyire tudtam átéltem az egészet.
 -Nagyon jó a mozgásod, de még kicsit bizonytalan vagy magassarkúban. -szakította meg a gondolat menetemet egy ismeretlen hang.
A két menedzser felállt és meghajolt.
 -Jó napot Park Igazgató.
Megfordultam, és ott állt mögöttem a híres Park Jin Young. Ő egy magas, negyvenes éveiben járó férfi. fekete haja van, és sötét szemei. Gyorsan észbe kaptam és üdvözöltem én is.
 -Ugye te vagy Bonghwa kisasszony? Örvendek a szerencsének.
 -Én is. -hajlongtam.
 -Csak ellenőrizni jöttem, hogyan halad a meghallgatás. Amint látom egy nagy tehetséget üdvözölhetek a köreinkben.
Éreztem, ahogy az arcom kezdi felvenni egy rák színét.
 -Sajnos nem tudtam jönni, amikor énekeltél, úgy hogy kivételt tennél velem, és még egyszer bemutatnád nekünk a hangodat?
 -Természetesen.
 -Ezúttal mit hallhatunk tőled? -kérdezte Park igazgató.
Gyorsan végig futottam a fejemben pár női előadónak a számát.
 -Insooni-tól a Goose's Dream-t.
 -Bevállalós vagy. Ez tetszik.
A két ember az asztal mögött megszólalni sem mert. Nos még egyszer nekiláttam ahhoz, hogy a helységet betöltse a hangom. Jin Young csukott szemekkel élvezte az előadást. Végül tapsolni kezdett.
 -Fantasztikus. Csodálatos. Felvéve.
 -Az utolsó szót kérem megismételné? -nem tudtam elhinni az imént hallottakat.
 -Persze. -mosolygott. -Fel vagy véve.
 -Komoly?!
Bólogatni kezdett. Ott helyben, rögtön olyat mondani, hogy felvettek. Wow! Az állam a padlót verdeste. Amikor kiléptem az ajtón hirtelen neki mentem valakinek. Felnéztem és megláttam azt a magas srácot, aki nemrég nekem jött.
 -Már megint te? -mosolygott rám.
 -Nagyon sajnálom, tényleg. Figyelmetlen voltam.
 -Semmi baj.
 -Pfhuu... Amúgy ha már így újból összefutottunk bemutatkoznék, Kim Bonghwa vagyok. -mosolyogtam rá. -Benned kit tisztelhetek?
 -Hwang Chansung vagyok. -küldött felém egy cuki mosolyt.
(ejtsd: Hváng Csánszung)
 -Örülök, hogy megismerhetlek.
 -Szintén zenész. -mondta.
 -Nos... Akkor kezdjük az alapokkal. Hány éves is vagy?
 -Huszonkettő ,de ugye koreai életkor szerint huszonhárom. És te?
 -Tizenkilenc, amúgy meg húsz.
 -Értem. És merre mész? -kérdezte Chansung, miközben már az épület ajtajában álltunk, a járdán.
 -Erre. -mutattam a jobb oldalra.
Egy kis áramszünet után a fejemben eszembe jutott valami:
 -Istenem Keiko-t ott hagytam! Bocsi, de mennem kell. -rohantam a lifthez.
 -Várj... -szólt utánam.
Megrántotta a vállát, majd elment. Amikor visszaértem megrezzent a telefonom.
 -Halló? -szóltam bele enyhén lihegve.
 -Oh, szia! Soeun vagyok!
 -Soeun?! Jaj, de régen beszéltünk már.
(ejtsd: Szoün) Ő az unoka testvérem.
 -Hát igen, de van egy jó hírem. A jövőhéten meglátogatlak!
 -Szuper!
 -Ugye?... Na le kell tennem. Az öcsém megint hülye, ismered...
 -Persze, mindenféle baromságra képes.
 -Per pillanat odaégette a konyhában a kaját, és beindult a tűzriasztó a füsttől.
 -Nem normális.
 -Nem hát... Na szia!
Aztán kinyomtam. Odafordultam Keikohoz.
 -Neked hogy sikerült a meghallgatás? -kérdeztem tőle.
 -Tök jól sikerült... De az milyen dolog, hogy egyszerűen itt hagytál, és egy pasival elsétafikáltál, he?!
 -Jól van na!

 -Szerencséd, hogy visszajöttél!
 -Bocs! De most már menjünk...
 -Oké!
Szótlanul sétáltunk ki az épületből. Amikor kiléptünk az utcára megláttam Chansungot. Odakiáltott nekünk.
 -Gyertek! Hazaviszünk titeket!
A kocsi mögül előbújt három fiú, és még kettő a kocsiból nézet ki ránk.
 -Nem szükséges... -kezdtem el tiltakozni.
 -Oké! -kiáltott fel Keiko és odament.


Bemutatkozott nekik, aztán odahívtak engem. Gyorsan végig mondta mindenki a nevét, majd Keiko beült a kocsiban lévő Junho (ejtsd: Dzsunhó) mellé, aki mellett Nichkhun (ejtsd: Nikkun) ült. Taecyeon (ejtsd: Tekjon) vezetett. Én beszorultam leghátulra Chansung és Junsu (ejtsd: Dzsunszu) közé. Wooyoung (ejtsd: Vujong) előre ült az anyós ülésre. Először Keikot rakták ki. Aztán én következtem. Miután kiszálltam az autóból egy hangot hallottam meg mögülem.
 -Remélem még látjuk egymást...
Kedvesen elmosolyodtam. Intettem nekik, aztán beléptem a ház kapuján. Az öreg nénike épp a virágokat öntözte a konyhában. Odamentem hozzá, hogy üdvözöljem.
 -Jó napot nagymama.
 -Szia édesem.
 -Nagyon szépek ezek a növénykék.
 -Igaz... És kikkel beszélgettél odakint?
 -Csak hat fiúval, akik hazahoztak. Nemrégiben futottam össze egyikükkel. Chansungnak hívják.
 -Kislányom, nem ajánlatos idolokkal társalogni. Még a végén lencsevégre kapnak velük és mindenféle pletyka fog terjengeni rólatok.
 -Miről beszél Hwang nagyi?
 -Arról kedveském, hogy az a hat csirke fogó nem más mint a 2PM.
(ejtsd: Túpíem)
 -2... PM... Ismerős...
 -Lehet, hogy Tokióban hallhattál róluk.
 -Lehetséges. Most bemegyek a szobámba nagyi, de mindjárt jövök segíteni.
Levettem a cipőmet és beszaladtam az aprócska helységbe. Annyira nem volt kicsi, de viszont túlzottan nagy sem volt. Bekapcsoltam a laptopom. A keresőbe az írtam be, hogy: "2pm chansung". Több ezernyi találat jött ki. Beleolvastam párba. Akkor esett le, amit a nagymama mondott. "Idol."
 -De hiszen én egykor rajongtam értük!

1. fejezet

~ Új élet kezdése ~

Egy hideg tavaszi reggelen, 8-kor álmosan kikászálódtam az ágyból. A frissítő zuhany után készülődni kezdtem. 9-kor elindultam, és fél 11-kor már indult is a gépem az Incheon (ejtsd: Incson) reptérre. Kisvártatva megérkezett a repülőgép. A reptér előtt fogtam egy taxit és elmentem a megadott címre. Szöul utcái gyönyörűek. Ahova csak néztem, mindenhol emberek nyüzsögtek. Ahol a taxi kirakott megvizsgáltam a házakat, az utcákat. Kedves és nyugalmas kis környék, teli tradicionális koreai házakkal (hanok). "Sanggojae (ejtsd: szángodzse)" olvastam le az egyik táblácskáról. Benyitottam. Egy kedves, hetvenes éveiben járó hölgy meghajolva köszöntött engem. A ház belülről... Nem is tudom mit mondjak... Talán az a megfelelő szó rá, hogy lenyűgöző. Az udvar, mint egy miniatűr dzsungel. A ház maga a nyugalom, és melegség érzet öntött el mindenütt.

Megpróbáltam beszélni a tulajdonos nénivel, de ragaszkodott hozzá, hogy nbért. Arra hivatkozott, hogy jó embernek lát, és hogy bízik bennem. Egészen kedves volt tőle, bár furcsálltam egy kicsit. Mielőtt elment volna azt mondta, hogy amikor tud visszajön meglátogatni, hogy minden rendben van e. Miután lepakoltam elindultam várost nézni. Végül az utam egy állatkereskedésbe vezetett. Amikor már úgy döntöttem, hogy hazamegyek megláttam egy szürke kiscicát az egyik kis kennel sarkába kuporodva. Szegény nagyon félt. Azonnal megtetszett. Úgy döntöttem, hogy őt viszem magammal. Amint hazaértem kiengedtem a hordozóból. Óvatosan szétnézett és lefeküdt a lábam mellé.

-Mi legyen a neved? -kérdeztem a kiscicától. -Talán.. Pongo...! Igen, ez jó lesz!

Egyetértően nyávogott.
 -Neked is tetszik? -mosolyogtam az apró teremtményre.

Leültem Pongo mellé és az ölembe vettem. Elégedetten és hangosan dorombolni kezdett. Hirtelen eszembe jutott hogy elfelejtettem beadni a JYP-hez a jelentkezési lapomat. Leraktam a cicát, aztán kutakodni kezdtem a cuccaim között, de sehol sem akadtam rá. Végül a bőröndöm legalján megtaláltam. Gyorsan átfutottam, hogy minden rajta van e. Hipergyorsasággal összeszedtem magam és indultam is. Útközben rájöttem, hogy azt sem tudom, hogy hol van az uticélom. Leültem egy padra és gondolkodni kezdtem. Aztán felálltam és elindultam visszafelé. Amikor egy sarokra értem egy magas fiú kanyarodott be. Hirtelen nekem jött és kimozdultam az egyensúlyomból, de a srác elkapta a karom, így még pont nem tudtam elesni. Lentebb húzta a sálját és bocsánatot kért. Viszonylag jóképű volt. Férfias, viszont mégis kisfiús arccal és nagy orral. Kissé telt ajkai voltak, ha jól figyeltem meg. Fekete szövet kabátban, és cső farmerben volt, egy szürke sállal a nyakában. Már ment volna tovább, amikor utána kiáltottam.
 -Ya! Nem tudod véletlen, hogy hol találom a JYP épületét?!
Hátra fordult és ismét lehúzta a sálját a szájáról.
 -Persze, pont oda tartok.
 -Izé... Veled mehetek? -kérdeztem tőle.
Bólintott egyet, majd elindult. Utána szaladtam és immár együtt sétáltunk tovább. Váratlanul egy japán turista csoport indult meg felénk. Páran nekem jöttek és magukkal sodortak. Mikor észrevette, hogy eltűntem mellőle azonnal körülnézett. Utánam szaladt és megragadta a kezem.
 -Egyben vagy...?! -mondta.
Rábólintottam. Egész út alatt fogta a kezem. Csak akkor engedte el amikor már megérkeztünk.
 -Nekem mennem kell. Vigyázz magadra. -kacsintott egyet. -Szia.
És bement. Nem sokkal később besétáltam én is, s leadtam a jelentkezési lapomat. Már csak arra kellett várnom, hogy visszahívjanak meghallgatásra. Amint hazaértem leültem és nekiláttam megenni egy kis almát.

 (3 nappal később)

Mivel aznap már suli volt fel kellett kelnem korán és egyenruhában indultam az iskolába. Ez a ruha történetesen az iskolám színeit tartalmazta, azaz a piros és fehér színeket. Elégedett voltam magammal, mert tökéletesen simult rám a ruha, és perfektül állt rajtam.
Mikor beléptem a kapun páran eléggé furcsán néztek rám, kivéve egy Keiko nevű japán lányt. Hosszú vöröses-barna haja volt, vékony testalkattal. Nem sokkal alacsonyabb nálam. Közvetlen és kedves jellemű. Vele ellentétben szinte mindenki kerülte a társaságomat. Nem is igazán baj. Soha sem voltam annyira oda az olyan emberekért, akik csak azért lettek a barátaim, hogy kihasználjanak, vagy csak mert egy icipicit is szebb voltam nála, és ezért benyalizta magát. Visszatérve az iskolára: A Jinshil (ejtsd: dzsinsil) Egyetem jó helynek tűnik. Tetszik az épületének az egyszerűsége. Nem is fényűző, de nem is lepukkant. Keiko mondta, hogy van teniszpálya és foci pálya is. Az udvar és a környék parkosítva van. A termek szépek, rendezettek. Ebédnél az én japán barátnőm egy kedves mosolyt villantva ült le mellém.
 -Szia új lány. -üdvözölt.
 -Konichiwa. -köszöntem neki.

*Konichiwa. (ejtsd: konicsivá.) - Japánul annyit tesz, hogy: Szia/Jó napot.

 -Oh, te is Japánból jöttél?! -lepődött meg.
 -Igen.
 -Hogy-hogy Koreába utaztál?
 -Nem szeretem az ottani zeneipart, így idejöttem, hogy kipróbáljam magam a JYP-nél.
 -Juj! Te is jelentkeztél oda?! -már-már az álla a padlót súrolta.
 -Ühüm. -bólintottam. -Wae?

*Wae? (ejtsd: we?) - koreaiul azt jelenti, hogy: Miért?

 -Csak mert én is adtam be oda lapot. -jelent meg egy nagy vigyor az arcán.
 -Téged visszahívtak már? -érdeklődtem.
 -Igen, rögtön másnap.
 -De jó neked. Engem még nem.
 -Sajnálom. -konyult le a szája.
 -Semmi baj.
Csengettek. Felálltunk és a tálcáinkat a helyükre vittük. A hazafelé úton a mobilom megszólalt.
 -Haló?
 -Jó napot. Kim Bonghwa-val beszélek?
 -Igen, miben segíthetek?
 -Park Hyoju (ejtsd: Pák Hjodzsu) a nevem. A JYP Entertainment alkalmazottja vagyok. Azt szeretnénk, hogy jöjjön vissza meghallgatásra. Melyik nap lenne jó önnek?
 -A holnap délután fél3-3 óra jó lesz?
 -Persze. Várjuk önt. Viszlát!
Én is elköszöntem, és leraktuk mindketten. Pár percre a tekintetem üveges lett. Feleszméltem, és felhívtam Keiko-t.
 -Tényleg?!
 -Igen. Holnap fél3-ra megyek.
 -Én 2-re. Menjünk be együtt!
 -Oké.
 -Akkor holnap suli után. Szia!
 -Puszi.
Miután letettük hatalmas mosolyra nyúlt a szám. Végre, végre. Sikerült! Oh yeah! Leírhatatlan, hogy milyen érzések kavarognak bennem. Egyik szemem sír, a másik nevet. Egyfelől boldog vagyok, másfelől viszont félek, hogy rosszul fog sikerülni. Én legalábbis mindent bele fogok adni, hogy teljesülhessen a régóta dédelgetett álmom.

Illusztrációk a szereplőkről és a bevezető

-Kim Bong Hwa (főszereplő lány) :

 -2PM (főszereplő fiúbanda)
Tagok (balról-jobbra) :
Junho, Chansug
Nichkhun, Junsu
Taecyeon, Wooyoung

-Yamamoto Keiko (Bonghwa japán barátja) :

-Park Bo Bae (Bonghwa énektanárja) :

-Baek Soo Jin (Taecyeon barátnője, Keiko csapattársa) :

-Kim Hwa Young (Bonghwa koreográfusa) :

-Hwang nagyi (Annak a háznak a tulajdonosa, amiben Bonghwa él.) :

 Kim Bong Hwa egy félig koreai, és félig japán lány. Mivel apja japán, az anyja pedig koreai. Bár inkább az anyjára hasonlít. Az emberek általában első látás alapján nem gondolják azt róla, hogy egy kis japán vér is csörgedezik az ereiben.

 19 éves és hosszú, barnára festett haja van. Eléggé magas, kb 170 cm, és még ezen nyom a magassarkú egy 5-10 centit. Karcsú és homokóra testalkata van. Szereti a szép, nagy szemeit, ezért gyakran kihangsúlyozza őket. Jó tanuló, énekkarba is rendszeresen jár, és imád táncolni, azonban ezt csak hobbi szinten műveli, mert idáig nem volt túl sok lehetősége arra, hogy komolyabban is foglalkozzon vele.

 Eddig Japánban élt az apjával, de egy egyetem küldött neki egy levelet, hogy kihelyezik Koreába. Eddig is szeretett volna kiköltözni, azonban nem sikerült neki. Ám most megadatott neki a lehetőség.

 Sajnos az anyja meghalt rákban, amikor még Bonghwa kicsi volt, így apjára és magára volt utalva éveken át. Nem volt ott az anyja amikor szüksége lett volna rá. Nem tudta vele megbeszélni a csajos dolgokat, és hogy éppen melyik fiú tetszik neki. Apjával is próbált beszélni ezekről, de ő túlságosan elfoglalt volt amiatt, hogy eltartsa a kis családot.

 Bonghwa egyik nagy álma az, hogy a JYP (ejtsd: dzsévájpí) alatt munkálkodhasson. Kis kora óta dédelgette azt az álmot, hogy egyszer színpadon fog állni a nagyközönség előtt.

 Mi is az a JYP? Az egy ügynökség, mely a fiatal tehetségeket karolja fel, és megpróbálja őket világhírű csillagokká formálni, és az adottságaikat előtérbe helyezni. A JYP Entertainment alapítója Park Jin Young (ejtsd: Pák Dzsin Jung), akiről a nevét is kapta. Korea egyik legnagyobb szórakoztató ügynöksége (az SM és a YG mellett). Szlogenje: "We don't make music, we make stars."

 Vajon sikerül neki a debütálás? Vajon el tud majd helyezkedni Koreában? Szerez majd új barátokat is, akik kiállnak mellette, és segítik őt. A szerelem is ráfog találni, bár eleinte nem igazán lesz megbékélve a fiúval.

 A történet közben szépen, lassan kiderül, hogy hogyan fog alakulni Bonghwa élete, és mire viszi majd az életben.