(A következő napon)
Miután felébredtem még nem voltam ideges, de eluralkodott rajtam a pánik amikor Keiko bement. Félóra múlva kijött és kivert a víz. A kezem remegni kezdett. Nehéz léptekkel, mély lélegzet vétellel sétáltam be.
-Jó napot! -hajoltunk meg mindhárman.
A teremben egy férfi és egy nő állt egy asztal mögött. A nő közepes növésű volt. Vékony testalkatú, és barna, vállig érő hajjal és fekete szemekkel megáldva. A férfi viszont nagyon is magas volt. Körülbelül olyan 180 centire becsülöm. Karjai vastagságából ítélve eléggé edzett lehet. Fekete haja és barna szemei voltak. A csaj előtt lévő kis táblácskára az volt írva, hogy "Han menedzser". A pasiéra meg az, hogy "Jang (ejtsd: Dzsáng) menedzser". Han menedzser megszólalt:
-Bonghwa, ugye?
Bólintottam.
-Először az ének tudásodat teszteljük. -folytatta.
-Milyen dalt választottál? -kérdezte a másik.
-Egy olyat, ami engem nagyon megérintett, és nagy hatást gyakorolt rám. A címe: Joo - Bad Guy.
*Eredetileg nem Bad Guy lenne a címe, hanem Nappeun Namja (ejtsd: Náppün Námdzsá), ami azt jelenti, hogy kegyetlen/rossz fiú.
Elkezdtek sugdolózni, aztán a nő intett, hogy kezdhetem az éneklést. A hangom kieresztettem. A szám végén elismerő pillantást vetettek rám. Büszke voltam magamra, ugyanis otthon volt, hogy párszor nem jött ki a magas hang a torkomon, de ezúttal sikerült.
-Hoztál nekünk valamilyen zenét?
-Persze. adtam a kezébe a lemezt.
-Akkor most nézzük meg, hogy milyen a tánc készséged.
A zene beindult. A testem mozogni kezdett. Miután a terem elcsendesült megálltam és elég erősen ziháltam. Igen, mindent beleadtam. A lehető legtöbbet kihoztam magamból, és amennyire tudtam átéltem az egészet.
-Nagyon jó a mozgásod, de még kicsit bizonytalan vagy magassarkúban. -szakította meg a gondolat menetemet egy ismeretlen hang.
A két menedzser felállt és meghajolt.
-Jó napot Park Igazgató.
Megfordultam, és ott állt mögöttem a híres Park Jin Young. Ő egy magas, negyvenes éveiben járó férfi. fekete haja van, és sötét szemei. Gyorsan észbe kaptam és üdvözöltem én is.
-Ugye te vagy Bonghwa kisasszony? Örvendek a szerencsének.
-Én is. -hajlongtam.
-Csak ellenőrizni jöttem, hogyan halad a meghallgatás. Amint látom egy nagy tehetséget üdvözölhetek a köreinkben.
Éreztem, ahogy az arcom kezdi felvenni egy rák színét.
-Sajnos nem tudtam jönni, amikor énekeltél, úgy hogy kivételt tennél velem, és még egyszer bemutatnád nekünk a hangodat?
-Természetesen.
-Ezúttal mit hallhatunk tőled? -kérdezte Park igazgató.
Gyorsan végig futottam a fejemben pár női előadónak a számát.
-Insooni-tól a Goose's Dream-t.
-Bevállalós vagy. Ez tetszik.
A két ember az asztal mögött megszólalni sem mert. Nos még egyszer nekiláttam ahhoz, hogy a helységet betöltse a hangom. Jin Young csukott szemekkel élvezte az előadást. Végül tapsolni kezdett.
-Fantasztikus. Csodálatos. Felvéve.
-Az utolsó szót kérem megismételné? -nem tudtam elhinni az imént hallottakat.
-Persze. -mosolygott. -Fel vagy véve.
-Komoly?!
Bólogatni kezdett. Ott helyben, rögtön olyat mondani, hogy felvettek. Wow! Az állam a padlót verdeste. Amikor kiléptem az ajtón hirtelen neki mentem valakinek. Felnéztem és megláttam azt a magas srácot, aki nemrég nekem jött.
-Már megint te? -mosolygott rám.
-Nagyon sajnálom, tényleg. Figyelmetlen voltam.
-Semmi baj.
-Pfhuu... Amúgy ha már így újból összefutottunk bemutatkoznék, Kim Bonghwa vagyok. -mosolyogtam rá. -Benned kit tisztelhetek?
-Hwang Chansung vagyok. -küldött felém egy cuki mosolyt.
(ejtsd: Hváng Csánszung)
-Örülök, hogy megismerhetlek.
-Szintén zenész. -mondta.
-Nos... Akkor kezdjük az alapokkal. Hány éves is vagy?
-Huszonkettő ,de ugye koreai életkor szerint huszonhárom. És te?
-Tizenkilenc, amúgy meg húsz.
-Értem. És merre mész? -kérdezte Chansung, miközben már az épület ajtajában álltunk, a járdán.
-Erre. -mutattam a jobb oldalra.
Egy kis áramszünet után a fejemben eszembe jutott valami:
-Istenem Keiko-t ott hagytam! Bocsi, de mennem kell. -rohantam a lifthez.
-Várj... -szólt utánam.
Megrántotta a vállát, majd elment. Amikor visszaértem megrezzent a telefonom.
-Halló? -szóltam bele enyhén lihegve.
-Oh, szia! Soeun vagyok!
-Soeun?! Jaj, de régen beszéltünk már.
(ejtsd: Szoün) Ő az unoka testvérem.
-Hát igen, de van egy jó hírem. A jövőhéten meglátogatlak!
-Szuper!
-Ugye?... Na le kell tennem. Az öcsém megint hülye, ismered...
-Persze, mindenféle baromságra képes.
-Per pillanat odaégette a konyhában a kaját, és beindult a tűzriasztó a füsttől.
-Nem normális.
-Nem hát... Na szia!
Aztán kinyomtam. Odafordultam Keikohoz.
-Neked hogy sikerült a meghallgatás? -kérdeztem tőle.
-Tök jól sikerült... De az milyen dolog, hogy egyszerűen itt hagytál, és egy pasival elsétafikáltál, he?!
-Jól van na!
-Szerencséd, hogy visszajöttél!
-Bocs! De most már menjünk...
-Oké!
Szótlanul sétáltunk ki az épületből. Amikor kiléptünk az utcára megláttam Chansungot. Odakiáltott nekünk.
-Gyertek! Hazaviszünk titeket!
A kocsi mögül előbújt három fiú, és még kettő a kocsiból nézet ki ránk.
-Nem szükséges... -kezdtem el tiltakozni.
-Oké! -kiáltott fel Keiko és odament.
Bemutatkozott nekik, aztán odahívtak engem. Gyorsan végig mondta mindenki a nevét, majd Keiko beült a kocsiban lévő Junho (ejtsd: Dzsunhó) mellé, aki mellett Nichkhun (ejtsd: Nikkun) ült. Taecyeon (ejtsd: Tekjon) vezetett. Én beszorultam leghátulra Chansung és Junsu (ejtsd: Dzsunszu) közé. Wooyoung (ejtsd: Vujong) előre ült az anyós ülésre. Először Keikot rakták ki. Aztán én következtem. Miután kiszálltam az autóból egy hangot hallottam meg mögülem.
-Remélem még látjuk egymást...
Kedvesen elmosolyodtam. Intettem nekik, aztán beléptem a ház kapuján. Az öreg nénike épp a virágokat öntözte a konyhában. Odamentem hozzá, hogy üdvözöljem.
-Jó napot nagymama.
-Szia édesem.
-Nagyon szépek ezek a növénykék.
-Igaz... És kikkel beszélgettél odakint?
-Csak hat fiúval, akik hazahoztak. Nemrégiben futottam össze egyikükkel. Chansungnak hívják.
-Kislányom, nem ajánlatos idolokkal társalogni. Még a végén lencsevégre kapnak velük és mindenféle pletyka fog terjengeni rólatok.
-Miről beszél Hwang nagyi?
-Arról kedveském, hogy az a hat csirke fogó nem más mint a 2PM.
(ejtsd: Túpíem)
-2... PM... Ismerős...
-Lehet, hogy Tokióban hallhattál róluk.
-Lehetséges. Most bemegyek a szobámba nagyi, de mindjárt jövök segíteni.
Levettem a cipőmet és beszaladtam az aprócska helységbe. Annyira nem volt kicsi, de viszont túlzottan nagy sem volt. Bekapcsoltam a laptopom. A keresőbe az írtam be, hogy: "2pm chansung". Több ezernyi találat jött ki. Beleolvastam párba. Akkor esett le, amit a nagymama mondott. "Idol."
-De hiszen én egykor rajongtam értük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése