11. fejezet

~Végezetes baleset~
 -Aish.. Mi van velem...? -kérdeztem magamtól. -Napok óta, sőt... lassan két hete késik. Aish... -hunytam le szemeimet, azonban nem messze tőlem meghallottam egy hangot.
 -Te... terhes vagy?
A szemeim azonnal kipattantak, és Chansung értetlen, számon kérő pillantásával találtam szembe magam..
-----------------------------------------------------------

 -Hogy feltételezhetsz ilyen hülyeséget?! -rivalltam rá, és elviharzottam mellette ki a többiekhez.
Megragadtam az egyik boros üveget és meghajtottam.
 -Ho, ho, ho! Vigyázz kislány! -jött oda vigyorogva Junsu.
 -Nem érdekel. Együnk, igyunk, partizzunk! -emeltem fel sipítozva a kezembe tartott üveget.
Megrántották a vállukat, majd beüzemelték a karaoke-t. Egészen este tizenegyig iszogattunk. Chansung taj részegre itta le magát, de nem foglalkoztam vele. Kuncogva borultam Junho nyakába, aki kivette a kezemből a pezsgős poharat és karjaiba kapott.
 -Mára elég az ivászatból. Mindenki talpra! Indulunk haza! -kiáltotta el magát, mire a többiek haptákba vágták magukat.
Talán ő volt a legjózanabb. -Olyan kis cuki vagy.. Egyem a zúzád. -csuklottam arcát cirógatva.
Elmosolyodott, majd berakott kocsijába. Amíg ő összekaparta a fiúkat, én a kocsiban elhelyezkedtem és kicsit pihentettem pilláimat. Mire mindenki beszenvedte magát az autóba, és Junho is beszállt mellém, már zavartalanul jártam az álmok útján...

     Egy héttel később, késő este a próbaterem padlóját koptattam a comeback-re készülődve. Nem foglalkoztam azzal, hogy bármelyik pillanatban összeeshetek. Egészen végkimerülésig akartam elmenni, hogy a legjobbat nyújthassam a rajongóimnak, akik már várnak rám. Testem magától mozgott a ritmusra. Homlokomon pedig gyöngyözött az izzadtság. Azonban hirtelen kiszaladt alólam a lábam és hatalmas puffanással értem földet. Bokámba iszonyatosan nagy fájdalom nyílalt, de sokkal jobban foglalkoztatott a hasamban lévő erős, szúró érzés.  Kínok között fetrengtem a padlón, mire egy ijedt hang ütötte meg a fülem az ajtó felől.
 -Aranyom, minden rendben van? Nem fáj semmid? -térdelt le mellém az idős hölgy.
Csak egy bólintásra telt tőlem. Megragadta a karom és megpróbált felhúzni.
 -Fel tudsz állni? -kérdezte.
Ismét csak bólintottam. Összeszorítottam a szemeimet és belekapaszkodva a nénibe próbáltam kizárni a fájdalmat, és feltápászkodni. Egészen az épület bejáratáig elkísért aztán elköszönt tőlem arra hivatkozva, hogy nem jöhet tovább velem, mert takarítania kell. De azért még megígértette velem, hogy vigyázok magamra és elmegyek kórházba. Fogtam egy taxit, már úton is voltam a közeli klinikára. Idegesen vártam, hogy mit mond a doki. Az ujjaimmal malmozgattam a betegágyon ülve, amikor végre belépett a vizsgálóba. Reményekkel telve kaptam fel a fejem, azonban ő csak rám mosolygott.
 -Hogy érzi magát? -kérdezte.
 -Nem vagyok a helyzet magaslatán, de azért már jobban.
 -Jó hallani. Viszont legközelebb ne erőltesse meg magát ennyire. A bokájának nem tesz valami jót, ha egyhuzamban ilyen intenzíven erőlteti meg. Pihentesse sokat, és ha teheti járjon lapos talpú cipőben. -vizsgálgatta a lábamat, majd felnézett rám.
 -Köszönöm szépen, doktor úr. Akkor én most... mennék is. -álltam volna fel, de visszatolt.
 -Még nem fejeztem be.. -a kezében lévő papírra nézett, aztán szemüvegét fentebb tolva pillantott komolyan rám. -Szépen kérem, tényleg pihenjen sokat. És semmilyen nehezebb fizikai munkát ne végezzen. A táncolást nem kell abbahagynia, de azért nem árt vigyáznia...

    A hasamat simogatva sétáltam hazafelé. Teljesen váratlanul ért, amit az orvos mondott. Olyan szinten kattogott az agyam, hogy már megfájdult tőle a fejem.

" -Sajnos még nem. Csak annyit tudni, hogy körülbelül mennyi ideje fogant.
   -És?
   -Feltehetőleg négy-öt hete... "

    Gondolatmenetemet egy hangos dudálás szakította meg. Fejemet megrázva pillantottam a hang irányába, mire egy kocsi fénye vetődött rám. Azt hittem csak leakar parkolni, így nyugodtan sétáltam tovább. Azonban tovább dudáltak és a jármű is vészesen gyorsan közeledett felém. Mielőtt teljesen elvakított volna a fényszórója, megláttam, amint a kocsiban ülő férfi a kezével mutogat, hogy álljak odébb. Mozdulni sem tudtam, minden porcikám megdermedt. A következő pillanatban a járdán feküdtem vérbe fagyva. Nem éreztem semmit, fájdalmat sem. Csak a mentő szirénáját hallottam félkómában. Minden kezdett elsötétülni, aztán megszakadt a kép és elvesztettem az eszméletem... Mikor felébredtem már a kórházban feküdtem. Orvosok vizsgálgattak. Végül a csoport kiment, viszont egy orvos bent maradt. Elővett egy zseblámpát, amivel a szemembe világított, majd utána egy papírra írt rá valamit. Adott egy kis fájdalomcsillapítót, és pár perc után kiment. Elkezdett kint beszélgetni valakivel. Nem kellett sok ahhoz, hogy felismerjem a hangokat. Fiúk!
 -Mi történt Bonghwa-val? -kérdezte Taecyeon.
 -Balesetet szenvedett. Egy autó elgázolta.
 -Most hogy van? -érdeklődött Nichkhun.
 -Volt egy kisebb agyrázkódása, és pár bordája is megrepedt. Viszont ami miatt a legjobban aggódunk, az a lába.
 -Miért?
 -A jobb sípcsontja eltört, és nem valószínű, hogy ezek után tud majd táncolni. -Az nem lehet...
Éppen megszólalt volna a doki, amikor valamelyikük telefonja megakadályozta ebben.
 -Haló? Rendben, azonnal indulunk. Jó, oké.. Viszlát! -rakta le a telefont Junsu. -Srácok, indulás! Chansung...
 -Igen?
 -Neked nem muszáj jönnöd. Úgy hogy maradhatsz még.
 -Akkor hát sziasztok.
Aztán csak annyit hallottam, ahogyan elmennek. A fájdalomcsillapító elkezdett hatni. Váratlanul elálmosodtam, de próbáltam tartani magam. Pár percig még küzdöttem a gyógyszer hatásával, sikertelenül. Ugyanis elaludtam. Eközben Chansung tovább faggatta a dokit.
 -És valami más baja nincs?
 -Az előbb mondani szerettem volna még valamit, de ugyebár a fiatalember telefonja közbeszólt.
 -Mi lett volna az a valami?
 -A hölgy elvetélt.
 -Ezt meg.. hogy érti?
 -A kisasszony terhes volt. Sajnos a baleset következtében elvesztette a babát. Talán maga lett volna az apuka? -érdeklődött. mosolyogva.
 -Fogalmam sincs...
Egy kis gondolkodás után Chansung odafordult a doktorhoz. -Bemehetnék hozzá?
 -Persze, nyugodtan.
Mély levegőt véve nyitott be és leült mellém. Remegő kézzel simított végig hasamon, majd karomon.
 -Miért nem mondtad el? Miért hazudtál...?
Elcsendesedett. Jó pár percig a falat bámulta. Amikor ismét felébredtem még ott ült mellettem és a kezemet fogta. Mikor észrevette, hogy ébren vagyok izgatottan köszörülte meg a torkát.
 -Miért nem szóltál arról, hogy terhes vagy? -kérdezte, miközben rám se nézett, hanem a hasam fixírozta.
 -Mindenkinek jobb úgy, ha nem tud róla. De... véletlen.. nem tudod mi van a babával? -pillantottam rá kétségbeesetten. -Ugye jól van?
A fiú elengedte mancsomat és a padlóval kezdett el szemezni.
 -Mond már..!
 -Elvesztetted... -nyögte ki alig hallhatóan.
 -Mi van?! -ültem fel hirtelen, de rossz ötlet volt, mert éles fájdalom kúszott végig rajtam, mint egy villámcsapás. -Ugye nem..?
 -Beszéltem a doktor úrral és elmondta, hogy elvesztetted a babát.
 -De...
Nem bírtam végig mondani, könnyekben törtem ki. Pár perces hallgatás után végül megszólalt.
 -És... ki volt az apja?
Váratlan kérdésére felkaptam a fejem és meredten néztem rá. Megtöröltem arcomat, majd a szobában keresve egy pontot, azzal kezdtem szemezni. Nem mintha annyira érdekes lett volna...
 -Te.. -suttogtam a csendbe.
 -Ez biztos?
 -Igen...
Ott ültünk szótlanul, és próbáltuk magunkban megemészteni az imént hallottakat, és a történteket. Vajon mi lesz ez után?

5. fejezet

~ Debüt, parti, és... ~
 (1 héttel később)
 -Reggel lenne? -takartam el a szemem, mert bántotta a beszűrődő erős fény.
Pár perc múltán, miután feleszméltem kikecmeregtem az fekhelyemről és rápillantottam az órámra. Tizenegy óra...
 -Te jóságos szent szar! Elaludtunk! -kiáltottam fel. -Junho..! Ébredj! Elkésünk a stúdióból! -rántottam le róla a takarót.
 -Nem akarok.. -nyöszörgött, és vissza húzta magára a plédet. -Csak még öt percet, mami...
 -Nem, nem. Azt csak lesheted.. Na kifelé az ágyból! És egyébként sem vagyok az anyád!
 -Széthasad a fejem...
 -Nem csoda.. Miután benyakaltál két jó erős koktélt. -ráztam a fejem, mivel tegnap elmentünk a barátainkkal egy buliba és ott nem kicsit ütötte ki magát Junho.
Felült és csukott szemmel fogta a fejét. Kimentem egy pohár vízért, majd felhívtam a menedzsert. A vállammal tartottam a telefont, miközben odanyújtottam Junhonak a vizet.
 -Aha, oké. Persze. Jaj, köszönjük. Oké. Viszlát.
Kinyomtam, és a másnaposka visszaadta a poharat.
 -Beszéltem a menedzserrel, és engedélyezte, hogy ma pihenj. Viszont akkor a mára tervezett fotózás az holnapra csúszik.
Legyintett párat a kezével, visszadőlt, magára húzta a takarót, s befordult a fal felé. Megborzoltam göndör fürtjeit és nyomtam egy puszit a homlokára. Na, hagylak aludni... Szép csendben kikerestem a ruhámat és egy hang nélkül kisomfordáltam a szobából. Magamra vettem a cuccom, és összepakolva a fontosabb dolgokat a kis táskámba, elindultam. Fogtam egy taxit és már úton is voltam a stúdióba. Amikor odaértem jó pár rajongó fogadott. Osztogattam pár aláírást, aztán pár meghajlás után besétáltam. Ott rögtön rohantam próbálni a többi előadó társammal. A tíz énekes közül én voltam az utolsó a sorrendben. Összesen négyszer próbáltuk végig az aznapi műsort. Kifulladva ültem le az öltözőmben, így nem csoda, hogy miután ledobtam magam a székembe, pár percre rá magával is vitt az álom. A fejemben lévő dolgok egészen felkavartak. Chansung és én egymáshoz voltunk bújva, simogattuk egymást és... és olyan élethű volt. Éreztem az illatát, a biztonságot karjai között.
 -Mi a... remegtem meg, miután tágra nyíltak a szemeim.
Legnagyobb meglepetésemre azt vettem észre, hogy az ajtó tárva-nyitva volt.
 -Vajon ki jöhetett be? -tűnődtem.

Író szemszöge:
Míg bent üldögélt Bonghwa, kint az ajtó mögött egy rémült lány állt. Boyoung üveges tekintettel meredt a semmibe, a falnak dőlve. Próbálta feldolgozni, az imént történteket.

Boyoung szemszöge:
 -Chansung..?!
Hiszen a 2PM-nek most nincs is fellépése... De akkor, hogy kerül ide? Miért szorongatja Bonghwa-t? Amikor hirtelen elém állt a frász kerülgetett. Annyira megrémültem, hogy egy pillanatra a levegő is bennem rekedt.
 -Shh... Nem láttál semmit..! -emelte mutatóujját a szája elé.
Ijedten bólintottam, miközben nagyot nyeltem. S azután a fiú csendben távozott.

Bonghwa szemszöge:
Elmentem a mosdóba arcot mosni, hogy összeszedhessem magam. Majd visszaszaladtam az öltözőmbe, ahol Don -a sztájlisztom-, már mosolyogva várt rám. Ő egy nagyon kedves barátom. Már régebben bevallotta a médiának, hogy meleg, és furcsa mód mindenki elfogadta ezt. Sokat szoktunk csevegni a divatról, meg mi egyébről, mint két régi jó barát.
 -Imádlak! -vigyorodtam el.
 -Tudom én azt jól, kis csajszi. -rázta mutatóujját és körözött a nyakával egy huncut mosollyal vegyítve.
Megöleltem és elvettem tőle a ruhámat, és elkezdtem vetkőzni. Előtte valahogy nem szégyenlősködtem.
 -Olyan szexi leszel csajszi, hogy az összes kis farok utánad fog epekedni. -mosolygott önelégülten.
 -Na azért túlzásokba ne essünk.
 -Most miért? Ha nem lennék buzi az hót ziher, hogy rád izgulnék, cicám. -ült le kuncogva a kis kanapéra.
 -Don... -nevetve vágtam hozzá a hozzám legközelebb eső dolgot, ami per pillanat a levett pólóm volt.
Felállt majd kiriszálta magát a folyosóra, én pedig elkezdtem felöltözni. A fekete sport melltartóm; a szürke, kantáros csőfarmerem már rajtam volt; és a rockstar-os cipőm is. Éppen felhúztam az egyik kantárt a vállamra, amikor megláttam a tükörben Chansungot. Mögém sétált és felhúzta a másik vállamra a lelógó kantárt. Szememmel végig követtem kezét, majd találkozott a tekintetünk. Percekig álltunk így, végül elkaptam a fejem és kitessékeltem, mire ő megrántotta a vállát és kiment, maga után becsukva az ajtót. Sóhajtottam egy mélyet, amikor váratlanul kicsapódott az ajtó és Don nővére, Donna borult a nyakamba. Ő is egy jó barátom. Donnal ellentétben ő magas, és kicsit testesebb. Donna volt a sminkes és a fodrász a JYP-nél.
 -Bong baby! Mi a helyzet? Hogy vagy? -nézett végig rajtam.
 -A szokásos, amúgy köszönöm jól. -mosolyogtam.
 -Felkészültél arra, hogy lélegzetelállító legyél?
 -Hát persze! -huppantam le a székembe.
Odaállt mögém és lerakta a cuccát, aztán elkezdte a hajamat borzolgatni, és próbálgatni. Sokszor ott helyben találta ki, hogy mit fog csinálni. Hümmögött egyet és a tükrön keresztül rám nézett.
 -Arra gondoltam, hogy enyhén füstös szemeket csinálok neked, és befonom a hajad. A végeredményt majd meglátod. -simogatta nem létező szakállát.
 -Uhm. -bólintottam.
Miközben ügyködött sokat beszélgettünk, és olyan gyorsan eltelt az idő közben, alig vettem észre, hogy már csak áll felettem és a véleményemre vár. Alaposan megvizsgáltam magam. A szememen tényleg volt egy kis füstösítés, azonban az alsó szempilláim alatt volt egy-egy kis sárga strasszkő is. Az ígért fonás is megvolt. Oldalra fonta az egész hajam egy lófarokba. Egy ideig csodálgattam még magam, aztán Donna kizökkentett.
 -Nem meg mondtam, hogy lélegzetelállító leszel?
 -Te mindig mindent megmondasz. -álltam fel és köszönetképpen nyomtam egy puszit az arcára. Majd a fejemre húztam a fullcap-em.