~Apró pillanatok~
Bonghwa pow:
Amióta ismét elkezdtem a karrieremre koncentrálni a lesi fotósok hada folyamatosan követett mindenhová, és minden egyes pillanatban a lépteimet figyelték. Amikor csak kiléptem a házból minimum három férfi eredt a nyomomba kérdések ezreivel. Egy interjút is beszervezett a napirendembe a menedzser, hogy tisztázzuk a dolgokat.
Éppen az interjún ültünk sorban. Én, a menedzser, és a JYP igazgatója. Milliónyi fényképezőgép kattogását lehetett hallani, és szinte megvakultam a sok-sok vaku villanástól. A menedzser kezébe adták a mikrofont, aki készségesen válaszolt minden kérdésre.
-Nem, Bonghwa nem nyúlt semmilyen kábítószerhez sem, és nem... nem anorexiás.
-Igaz a hír, miszerint az énekesnő alkoholista?! -nyomott az arcomba egy kis magnót az egyik riporter.
-Semmilyen szerre sem szorultam és szorulok rá, nem ittam, nem dohányzok! -mondtam körbe nézve a teremben komoly arccal.
Fáradtan ültem be a kisbuszomba, ami elvitt egészen hazáig. Miután kiszálltam a járműből, mosolyogva köszöntem meg a fuvart a sofőrnek, és intettem egyet neki. Amint beléptem a kiskapun Hwang nagymama jött oda hozzám és belém karolt. Lassan sétáltunk a ház felé a lekövezett ösvényen.
-Hogy sikerült, édeském? Minden rendben ment? -érdeklődött.
-Persze. Bár aggódom, hogy a fotósok tovább fognak zaklatni. Aish..
-Jól van aranyom, látom jobban vagy és a dolgok kezdenek rendbe jönni. Én most megyek is. -simogatta meg a karom, aztán apró lábait szedegetve ment ki a kapun.
Levettem a magassarkúmat, és megmasszíroztam sajgó talpamat, bokámat. A ruháimat ledobálva mentem be a fürdőbe, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt. Törölközőbe csavarva mentem a szobám felé, amikor megpillantottam Junho-t, ahogy a Pongo-val játszik. Pontosabban nyúzta szegény macskát.
-Hát te? -kérdeztem meglepődve.
-Hát én.. -villantotta felém jellegzetes mosolyát.
Odamentem hozzá és átkaroltam vállát. Elkeseredve bújtam hozzá, miközben sóhajtottam egy nagyot. Kezeit felvezette a hátamhoz, és magához húzott.
-Valami baj van? -simogatta meg lapockámat.
-Én ezt már nem bírom idegekkel.. Oppa~ Szökjünk meg a világ elől, oda ahol senki sem ismer, és csak mi ketten vagyunk. -néztem fel rá könnybe lábadt szemekkel.
Kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. A fülem mögé tűrt egy kósza vizes hajtincset, majd nyugtatólag rám mosolygott.
-Na de öltözz fel gyorsan. Mutatok valamit.
Még egyszer megöleltem, azután a szobámba slattyogtam és hipergyorsasággal kezdtem a szekrényemből előkutatni valamilyen értelmes ruhát. Szélsebesen magamra kaptam a fehérneműmet. Majd egy koptatott farmert, amihez egy lenge, asszimetrikus felsőt húztam fel. Hajamat felkötöttem lófarokba. Nem érdekelt, hogy vizes. Majd a napon, a friss levegőn megszárad. -gondoltam magamban. Odakocogtam Junho-hoz, és mosolyogva karoltam belé, miután felvettem a magassarkúmat. Még utoljára megsimogattuk Pongo-t, aztán beültünk a kocsijába, és elindultunk.
-Hová megyünk? -kérdeztem az ablakon kibámulva.
-Mindjárt megtudod. -kuncogott. -Nem kell már sokat várnod.
Keresztül mentünk Szöulon, és egyre csak távolodtunk a központtól. Lassan már elhagytuk a várost, amikor váratlanul leparkoltunk. Meglepődve néztem szét, amikor becsuktam magam után a kocsi ajtaját. Kisgyerekek játszottak az utcán, alig lézengett pár autó az utakon. Nem, nem volt lepukkant. Kicsit sem. Viszonylag gazdag környék volt. A házak nem voltak olyan sűrűn, mindenhol gondozott pázsit terült el. Mintha csak Amerika egy kisebb városában lettünk volna.. Odalépett mellém Junho és megbökött a könyökével, mire rákaptam a tekintetem.
-Ha most megengeded, bekötném a szemed. -mutatott fel egy kis zöld kendőt.
Bólintottam egyet. Mögém lépett és a látásomat eltakarva rakta fel a kendőt a fejemre. Furcsán éreztem magam, amikor egy tíz centis magassarkúban kellett sétálnom arra amerre a fiú irányított. Többször is majdnem elvesztettem az egyensúlyom, de szerencsére Junho ott volt mellettem és segített a tájékozódásban. Egyszer azonban egy ajtóhoz értünk. Csak annyit észleltem, hogy a fiú kinyitja, majd lassan betol rajta. Becsukta az ajtót, majd még vezetett előre pár métert, aztán megálltunk.
-Hol vagyunk? -kérdeztem, miközben mögém sétált, és a kendővel kezdett babrálni.
-Türelem rózsát terem..
A nagy csöndben az óra kattogó hangja töltött be mindent. Majd a látásom visszatért, mire összerezzentem.
-Boldog szülinapot~! -kiáltották egyszerre a többiek.
-Ti? Hogy-hogy? Mi van?! -lepődtem meg.
-Hát nem ma lettél huszonhárom éves? -kérdezte Junsu.
-Úristen! Hányadika van ma?
-Pontosan szeptember kilencedike. -nézte ki a dátumot telefonjából Nichkhun.
-Teljesen megfeledkeztem róla. -csaptam idegesen a homlokomra.
-Nem baj, legalább már tudsz róla. -nyomott egy puszit a csattanás helyére Junho.
-Annyira hálás vagyok nektek. -mosolyodtam el.
Mindenkihez odamentem és sorban végig ölelgettem őket, viszont amikor Chansung elé értem megtorpantam. A bennem lévő kezdetlegesen összeforrt sebekből szivárogni kezdett a vér. Fájt.. Belém hasított, amit akkor tettünk. Nem bírtam a szemébe nézni, de azért gyorsan megöleltem a padlót bámulva, majd visszakocogtam a többiekhez, akik már a tortát bámulták nyál csorgatva. A kezembe vettem egy nagy kést, és a dohányzó asztalon pihenő cukrászcsodához hajoltam.
-Kikéri az első szeletet? -néztem fel.
-Én! -zengték kórusban.
-Jól van, jól van. -nevettem fel végre először a történtek után.
Elkezdtem szeletekre vágni a tortát, és mindenkinek a kis tányérkájára raktam egy-egy szeletet. Jóízűen nyammogtuk el a kinder bueno ízű süteményt, miközben nevetgéltünk és beszélgettünk. Egyszer véletlen Taecyeon félrenyelt.
-Cigány útra tért! -kiáltottam fel a fuldokló fiúra mutogatva, mire mindenki hangos nevetésben tört ki. Még a szenvedő alany is.
Miután elfogyott a torta a kis ház konyhájában mosogattam el a tányérokat egy pohár Voilá boralapú pezsgő társaságában. Azonban a gyomrom kavarogni kezdett, és forgott velem a világ. Szemeimet lehunyva támaszkodtam meg két kezemmel a mosogató szélében. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam azt és ismét nekiláttam a mosatlannak. Hirtelen tört rám megint az émelygés, de olyan szinten, hogy azonnal szükségem volt valamire. A konyha felől nyílt a fürdőszoba, így odarohantam és a wc fölé hajolva kiadtam magamból mindent. Erősen zihálva ültem le a hideg kőre, miközben számat törölgettem. A mosdóban megnyitottam a csapot, és megmostam az arcomat. Jól esett, frissítő hatású volt a hideg víz.
-Aish.. Mi van velem...? -kérdeztem magamtól. -Napok óta, sőt... lassan két hete késik. Aish... -hunytam le szemeimet, azonban nem messze tőlem meghallottam egy hangot.
-Te... terhes vagy?
A szemeim azonnal kipattantak, és Chansung értetlen, számon kérő pillantásával találtam szembe magam..
