Író szemszöge:
Az alatt az idő alatt, amíg tartott a gyakornokisága Bonghwa-nak, ő és a hat fiú jól megbarátkozott egymással, kivéve Chansungot. Vele nem tudott túlságosan megbékélni. Amikor csak találkoztak a lány nagy ívben kerülte ki. Kissé bántotta ez a fiút, de nem volt ideje elmondani, hogy mit is érez, mert sok rajongó találkozójuk, fotózásuk és egyéb programjuk volt, és még turnézni is el kellett menniük. Az órák jól összekovácsolták Bonghwa-t a tanáraival, így baráti hangulatban telt az idő éneklés és táncolás közben. Keiko-t is felvették, csak ő nem szólóban fog debütálni, hanem párosban, egy Soojin (ejtsd: Szudzsin) nevű lánnyal. Mindenféle pletyka keringett Soojin-ról, hogy ő és Taecyeon együtt vannak. Ezt ő igazolta is a csapat társának és a mi főhősnőnknek, ami nem kicsit döbbentette meg őket. Egyik nap, délután a próba teremben volt Bonghwa, amikor a fiúk a kimerülve a turnéról visszaértek. Chansung a terem előtt sétált el, aminek az ajtaja tárva-nyitva volt. Miután észrevette, hogy a lány bent van és épp táncol, visszatolatott és mosolyogva nekidőlt az ajtófélfának. Mikor a lány a tükörben meglátta a fiút annyira meglepődött, hogy kiszaladt alóla a lába.
Bonghwa szemszöge:
-Basszus.. -káromkodtam el magam mikor szó szerint padlót fogtam.
-Jól vagy?! -sietett oda hozzám. -Nem akartam rád ijeszteni..
-Igen. Minden rendben.. -próbáltam felállni, nem túl sok sikerrel. -A rohadt életbe!
-Mi a baj?!
-Pont most kellett kimennie a bokámnak..! Ilyen nincs..!
Dejavu-m volt, mert pár évvel ezelőtt Chansung pont ugyan úgy vett a karjaiba, mint most. Leültetett a kanapéra és vizsgálgatni kezdte a lábam. A szemében látni lehetett az aggódást. Kínos csend ült ránk, ami engem kicsit zavart. Furcsa egy srác..
-Szerintem egy ideig pihentesd, és ne nagyon erőltesd meg. -törte meg a csendet.
-Oké. -válaszoltam. -De nem kéne menned?
-Nem olyan fontos, várhat még egy kicsit..
-Ha te mondod....
Felnézett rám. A szeméből nem lehetett kivenni mire gondol, bár volt egy sejtésem. Kezdett elpirulni, és szemei csillogtak. Idáig észre se vettem milyen szép barnák. Belemerültem éjsötét tekintetébe.. Miket is képzelek. Hiszen én Junhot, szeretem, és ő is engem. Megráztam a fejem, mire azt vettem észre, hogy Chansung vészesen közel van az arcomhoz. Az orrunk éppen hogy csak nem ért össze. Aztán..
-Te mi a fenét művelsz?! -löktem el magamtól.
-Azt hittem, hogy.. Te is akarod.. -fordította el a fejét.
-Kifelé! Most! -mutattam az ajtó felé.
Csalódottan állt fel, és sétált ki.
Chansung szemszöge:
Fáj.. Fáj az, hogy nem ölelhetem, nem csókolhatom amikor csak szeretném. Bánt, hogy ő nem viszonozza érzéseim. Nem tehetek semmit, az engedélye nélkül. De.. Én.. Mégis akarom őt.. Egy lökés zökkentett ki a mámorból. Azt gondoltam, hogy ő is élvezi, azonban tévedtem. Eltaszított magától. Megtagadta magától szeretetemet. Ezt nem kellett volna.
-Kifelé! Most! -tessékelt ki a teremből.
Fejemben visszhangoztak a szavai "Te.. Mi a fenét művelsz..?!". Talán most kéne visszafognom magam.. Jobb lesz ha megyek..
Bonghwa szemszöge:
-Nem tudom mit képzel magáról ez a marha. Ch..
Abban a pillanatban el is felejtettem, hogy valaha kedveltem őt. Kicsit sem vagyok az a cafka típus. Nem szeretem, ha akaratom és beleegyezésem ellenére is rám másznak. Főleg úgy, hogy még együtt sem vagyunk.. Óvatosan feltápászkodtam, és összeszedve a cuccomat kibotorkáltam az épületből. Miközben taxira vártam (olyanra, ami meg is áll) mögém lépett Junho. A puszi, amit arcomra lehelt azonnal feldobta egy picit a kedvem. Kissé nehézkesen álltam meg a talajon, ezt ő észre is vette.
-Mi történt, hogy fájlalod a lábad?
-Öhm.. Semmi különös.. Csak félreléptem tánc próbán, és kiment a bokám. -virítottam felé egy kényszer mosolyt, mivel annyira fájt már, mintha folyamatosan tűkkel döfködtek volna.
-Az pedig nem játék. Be kéne menned a kórházba megvizsgáltatni.
-Azért annyira nem vészes a dolog. -tiltakoztam.
-Elviszlek. Itt van egy köpésnyire az autóm.
Junho szemszöge:
Kezét nyakam köré fonta és én karjaimba véve vittem el a kocsimhoz. Ott letettem és ajtót nyitottam neki. Miután mind a ketten bent ültünk beindítottam a motort és mentünk a kórházba. Mikor ismét fel akartam emelni elkezdett makacskodni. Mindig is csodáltam azért, mert nem szeret függeni egy fiútól. Erős és gyorsan talpra tud állni, de mindenek felett eltökélt. Azt hiszem.. Kedvelem ezt a lányt. Még jobban is, mint egy barátot. A saját lábán bukdácsolt be a doktorhoz, hogy az megvizsgálhassa őt. Megnyugodtam, amikor a doki kijelentette, hogy semmi komoly baja sincs, és csak pihentetnie kell a lábát.
-Haza viszlek, ha nem gond. -mondtam, miközben visszaültünk a járműbe.
Bólintott egyet, és sóhajtott.
-Valami baj van? -kérdeztem.
Kezemet az övére raktam. Elmosolyodott. Végre egy igazi mosoly. Nem szeretem, amikor egy mű mosolyt erőltet az arcára.. Megszorította mancsomat.
-Semmi említésre méltó. Csak.. Fáradt vagyok. Ennyi az egész.
Az út alatt több szót nem igazán váltottunk. A kapun belépve egy gyönyörű udvar fogadott. Ámultam és bámultam. Bent egy kedves kiscicát pillantottam meg. Mintha csak Kkomaengi-t látnám fiatalabb verziójában.
*Kkomaengi (ejtsd: Gomengi) - Junho cicájának ez a neve.
(Junho és macskája)
-Wow! Itt laksz?-Igen.
Alaposan körbenéztem. Tetszett minden szeglete a háznak. Odamentem a kis aprósághoz, mire az nyávogva összehúzta magát.
-De kis félős.
Felvettem és simogatni kezdtem. Mikor észrevette, hogy nem akarom bántani elkezdett dorombolni. A szőrcsomóval a kezemben sétáltam be, miután levettem a cipőm. Leültem és tovább cirógattam.. Hogy is hívják..?
-Mi a neve? ~mutattam rá a zörgő macskára.
-Pongo. Úgy hallottam neked is van egy ilyen cicád. -hallatszott a konyhából.
-Ühüm. Az enyémnek Kkomaengi a neve.
-Tiszt cuki lehet.. Amúgy mit kérsz? Teát, kávét, cappucino-t, vagy esetleg gyümölcslét?
-Tea jó lesz, köszönöm.
Pár perc múlva két bögrével telepedett le mellém. Az egyiket felém nyújtotta.
-Elfogadnék egy olyan életet, ahol egy ilyen csendes házban élhetek együtt a barátnőmmel esetleg feleségemmel, és macskáznánk, teát iszogatnánk, elcsevegnénk és hasonlók. Ahol az emberek azt se tudják ki vagyok. -kortyoltam bele a gőzölgő italba.
-Egy olyat én is.
-De hát neked mindennek a fele igaz, és még csak nem is debütáltál. Még nem vagy annyira híres.
-Azt te csak hiszed. A jövőhéten lesz az első fellépésem, és már simán felismernek. Tegnap például odajött hozzám egy 9-10 éves kislány, hogy autogramot kérjen tőlem.
-Igen..?
-Igen.Egymásra néztünk. Hangos nevetésben törtünk ki. Aztán hirtelen elcsendesültünk. Mindketten fülig vörösek Aztán felé fordultam és ő felkapta a fejét.
-Figyelj.. Én.. Kedvellek.. -nyögtem ki.
-Én is. -mosolyodott el.
-Akkor most mi..?
-Hát..
Nem beszéltünk túl sokat, de ennyiből is tökéletesen megértettük egymást. Mérhetetlenül boldog lettem. Rádőlt a vállamra és úgy mosolyogtunk még pár percig.
Bonghwa szemszöge:
A szám felgörbült, amikor hozzábújtam Junhohoz. Pár évvel ez előtt még álmodni sem mertem volna erről. Erre most a vállán pihen a fejem, és érezhetem az illatát. Ő merőben különbözik Chansungtól. Ő kedves, megnyugtató, jól kezeli a helyzeteket. Vele nem lehet nem boldognak lenni. Maga a tökély. Az idillt Hwang mama törte meg.
-Édeskéim.. Annyira jó rátok nézni. De nem is rontom tovább a levegőt.
-Dehogyis.! -mondtuk egy emberként Junhoval.
-Magatokra hagylak titeket. Amúgy is csak azért jöttem, hogy megnézzem minden rendben van-e, és úgy látom itt minden a lehető legnagyobb rendben van.
Ránk mosolygott a nénike, majd egyet intve elment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése