8. fejezet

~Felemésztő bűntudat~
Bonghwa pow:
 Éreztem a nap melegét az arcomon. Résnyire nyitottam a szemeimet. Óvatosan felültem, egyik kezemmel megtámasztottam magam. Éles fájdalom nyílt a fejembe, szabad kezemet oda kaptam. Mi történt...? Körbepillantottam a szobában. Mindenhol ruhák hevertek. Hirtelen kezek ragadtak meg és hátra rántottak. Mellettem ott nyöszörgött Chansung és karomat szorongatta, mint egy kisgyerek. Óvakodva kimásztam a takaró alól, hogy még véletlenül se ébresszem fel a fiút. Összeszedtem a földről a ruháimat és a fürdőszobában a szennyes kosárba dobtam őket. A szárítóról leszedtem egy tiszta fekete short-ot, fehérneműt, és egy citromsárga toppot. Felöltöztem és a konyha felé vettem az irányt, hogy feltegyek egy kis kávét főzni. A pultra támaszkodtam és úgy kezdtek el potyogni a könnyeim. A tudat, hogy szándékosan bántok meg olyasvalakit, ráadásul a háta mögött egy csapattársával, akit nagyon szeretek. Csak utólag jöttem rá, hogy nem kellett volna. A bűntudat megbénít, és olyan, mint egy viszkető kiütés. Egyszerűen nem akar eltűnni sehogy sem. Érzelmek hada támadott meg. A pánik, szomorúság, és a kétségbeesés. Vissza akartam menni... Vissza a történtek kezdetéhez. Semmissé akartam tenni mindent.... A kávé már rég lefőtt, de én tovább zokogtam. Hátat fordítottam a pultnak és a földre csúsztam. Tudom, hogy nincs bocsánat arra, amit műveltem. Hiába a bánat, most már minden el van veszve...

 Nem tudom, hogy hogyan, de egy kés került a kezembe. Szipogtam párat, miközben eljátszadoztam az öngyilkosság gondolatával. Mérlegelni kezdtem. Csak a fájdalmat akarom meg szüntetni, ami idebent van. Egyfajta vigasz... Remegő kezemmel emeltem fel a kést. Éppen a pengét akartam a csuklómon végighúzni, amikor valaki kiütötte azt a kezemből.
 -Eszednél vagy?! -ripakodott rám Chansung.
Nem szóltam hozzá, még csak fel sem néztem rá. Undorító féreg... Kezem ökölbe szorítottam. A testem megfeszült, és olyan hévvel álltam fel, hogy a fiú hátrahőkölt. Vettem egy mély levegőt, amit erősen kifújtam, majd tekintetemet az előttem állóra emeltem. Ha most ölni tudtam volna pusztán a nézésemmel, már rég halott lenne...
 -Tűnés a házamból.. most! -mutattam a kijárat felé.
Nem bírtam tovább egy levegőt szívni ezzel a rohadékkal. Nem akartam többé látni... Kicsit nehéz lesz ez a közös ügynökség miatt, de nem érdekel.
 -Figyelj... -próbálta megsimítani a karom, azonban ellöktem magamtól.
 -Azt mondtam MOST!!! -rivalltam rá könnyekkel küszködve. -Tűnj el az életemből, te senkiházi.. te álnok szemétláda...! Szűnj meg létezni!
Magamból teljesen kikelve sikoltoztam. A fiú látván dühömet és elkeseredettségemet, hátat fordított és kilépett a tradícionális hanokból. Hangosan zokogva rogytam össze, és arcomat tenyerembe temettem... Pár perccel később Hwang nagyi sietett oda hozzám és felsegített a földről. Letörölte könny áztatta arcomat, és ágyba bújtatott. Majd felhívta a menedzsert, hogy nem tudok bemenni most egy jó ideig...

 Zilált hajjal jártam keltem napokon át otthon, a pizsamámba burkolva. Semmi erőm nem volt ahhoz, hogy átöltözzek, legfőképpen ahhoz nem, hogy munkába menjek. Hálás voltam Hwang nagyinak, amiért segített a ház körül, és szólt a Park Jinyoung-nak, hogy nem vagyok valami jó állapotban. Éppen a nagymama által készített kakaómat kortyolgattam az ágyamon ülve, amikor odajött hozzám kismacskám hangosan nyávogva. Mintha csak tudta volna, hogy vendégem jött. A kapun zörgött valaki, mire feltápászkodtam a bögrével a kezemben, és odabattyogtam. Kelletlenül kinyitottam, majd mikor kitártam a bögre kiesett a kezemből és a csipáim azonnal kinyíltak.
 -Junho!!
A nyakába ugrottam és szorosan magamhoz öleltem. Arcát hajamba fúrta és elégedetten hümmögni kezdett. Annyira hiányzott már..
 -De.. hogy? Mikor? És miért?
Örömömben csak makogni tudtam. Egyetlen épkézláb mondat sem hagyta el a számat. Beljebb invitáltam, mögötte becsukva a kapuajtót, és elkezdtem felszedegetni az üvegszilánkokat. Junho odalépett mellém és segített, majd a konyhában lévő kukába kidobtuk azokat. Miután leültünk végre, hogy beszélgethessünk, megláttam a fiú arcán, hogy észrevette nem túl szép külsőmet. Egy ideig még a kezét szorongattam, aztán eszembe jutott, hogy mit tettem... Kibújtam öleléséből és távolabb húzódtam tőle.
 -Valami baj van? -kérdezte.
Elfordultam, és megtöröltem könny áztatta arcomat, nehogy észre vegye nyugtalanságom.
 -Bonghwa..
Amikor nevemen szólított, még a vér is megfagyott bennem. A tudat, hogy a háta mögött összefeküdtem az egyik legjobb barátjával, belülről szépen lassan felemésztett. Féltem, hogy egyszer el fon jönni ez a pillanat, amikor Junhoval szembe kell állnom és megbántanom.
 -Én.. Én... -makogtam.
Nem tudtam, hogyan mondhatnám el neki az egész borzadályt. Leguggoltam és a lehető legkisebbre összekuporodtam, mintha az megvédene bármitől is.
 -Mi a baj? Hm? -kérdezgette. -Mond már el.. Kérlek...
Bárhogy próbáltam, egyetlen szó sem jött ki a torkomon, csak a levegőt tudtam kapkodni. A fiú letérdelt mellém és átkarolt, miközben tovább faggatózott.
 -Csak nem kirúgtak a JYP-től? Esetleg meghalt valaki..? -találgatott.
Igen.. Én haltam meg, itt bent... Megráztam a fejem, hogy egyik sem, mire ő idegesen a hajába túrt.
 -Le.. -szipogtam. -Lefeküdtem... Chansunggal...
 -Hogy kivel...? -dermedt meg.
Lassan, komótosan felállt és a kapu felé kezdett el lépdelni. Felpattantam és a hátának nekicsapódva szorítottam magamhoz amennyire csak tudtam, de karjaimat lefejtette magáról és egy árva szó nélkül távozott. Perceken keresztül bámultam még a semmibe meredve, arra várva, hogy visszajön és miután megbeszéltük az egészet, minden rendben lesz.. Túl hiú ábránd... Sírógörcsöt kapva rogytam le a hideg kövekre, és hangosan zokogva próbáltam levegőt venni, amitől legszívesebben most megfosztottam volna magam. Nem érdemlem meg, hogy így éljek tovább~

7. fejezet

Ehhez a részhez az ihlet rohamot egy olyan számnak köszönhetem, amire a napokban találtam rá. Ez a szám Shin Yong Jae, The Reason I Became A Singer című dala. Mikor meghallottam, egyből sírhatnékom támadt, azonban csak sajgó szívvel hallgattam végig. Olyan szinten megérintett, hogy az szavakkal le sem írható.
Ui: Remélem ennek fényében olvassátok el, és remélem tetszeni fog nektek.... ,bár kissé rövid lett, amik kérek nézzetek most el nekem.
Ui 2: És ha lehet egy tanácsom akkor olvasás közben hallgassátok ezt a dalt. Onnantól kezdve, amikor elindul hazafelé Bonghwa.

~Beteges féltékenység, és viharos érzelmek~
Chansung pow:
 Kezem remegni kezdett a dühtől, és folyamatosan őket néztem. Bonghwa keze Junho vállára tapadt. Éreztem néhai pillantását; tudtam, hogy engem néz. Ebben biztos voltam. Nem tagadhattam, féltékeny voltam. Idegesített a látvány, ezért meghúztam a whiskys poharam...

Bonghwa pow:
 Kezemmel átkaroltam szerelmem nyakát, ő pedig a derekam ragadta meg, hogy minél közelebb tudhasson magához. Ahogy a buli a tetőfokához közeledett, és a levegő is egyre forróbb volt, mi is úgy táncoltunk egyre forróbban. Közelebb és közelebb húzott magához. Éreztem ahogy lehelete csiklandozza felhevült bőröm. Többet, egyre csak többet akartam belőle. Majd egymás ajkaira tapadva hullámoztunk a zene ritmusára.....

 A buli végeztével mindenki szép sorjában elkezdett hazaszállingózni. Körülbelül olyan hajnali 1 lehetett, amikor Junhoval kint, az Eden előtti járdán búcsúzkodtunk.
 -Sajnálom, hogy nem mehetek haza. Egy hétre Japánba kell mennem Nichkhunnal. Majd még látjuk egymást. -simított végig az arcomon, majd megpuszilta a homlokom.
Mellkasába fúrtam a fejem, mire ő szorosan magához ölelt. Aztán elváltunk egymástól és egy mosolyt erőltetve néztem végig, ahogy Junho taxiba ül. Megvártam míg eltűnik a látókörömből, aztán elindultam gyalog hazafelé. Ki akartam szellőztetni a fejem egy kicsit. Nem ittam semmit 1-2 pohár pezsgőn kívül, mégis úgy érzem magam, mint akit fejbe vágtak egy baseball ütővel. A távolból mennydörgés hallatszott, amit egy eget bevilágító villám követett. Hirtelen erős szorítást éreztem a csuklómon. Mikor a kéz tulajdonosára néztem, megpillantottam egy csalódott, és fájdalommal teli tekintetet.
 -Mit akarsz Chansung? -rántottam ki kezem a szorításából.
 -Miért kerülsz? -válaszolt kérdéssel a kérdésemre.
Tovább sétáltam, de a fiú nem adta fel egykönnyen, jött utánam. Ahhoz képest, hogy éjszaka volt, mégis egyre sötétebb lett, és a szél is feltámadt.
 -Hagyj már békén... Felejts el végre! -próbáltam kikerülni mikor elém állt.
Ekkor hirtelen élesen villant fel egy villám, melyet egy erős hangrobbanás követett. -Nem érted, hogy nem tudlak?!
A fejemet felé kaptam, mire az erős szél a hajamba kapott, és süvítve kezdte ostromolni Seoul fáit, amik vad táncot jártak. Nem kímélve semmit.. és senkit. Szemeim a dühtől és a hirtelen érzelem bombától könnybe lábadtak, végül egy kósza könnycsepp végig folyt arcomon, amit nem láthatott, mert az eső hirtelen kezdett el zuhogni. Fejemet megráztam és hátrálni kezdtem. Azután futásnak eredtem. A lábam nem bírta ezt az iramot magassarkúban, megbotlottam és a földre zuhantam. Levettem a láb kínzó eszközt, majd feltápászkodtam és rohanni kezdtem el.. onnan.. messzire. Másodpercek alatt áztam bőrig, de ez érdekelt most a legkevésbé. Otthon, az ajtó túloldalán keresve a védelmet a vihar elől beszaladtam a házba. Mikor be akartam csukni az ajtót egy láb akadályozta meg ezt. Befurakodott és az ajtó hirtelen vágódott be. A szemében lévő tűztől megijedtem. Közeledni kezdett felém, mire én hátrálni kezdtem, de a hátam végül a falnak ütközött. Mikor elém ért lehajtotta a fejét és sóhajtott. A következő pillanatban az öklét a fejem mellett a falba verte. Testem remegni kezdett. Nem, nem azért, mert fáztam, hanem mert rettegtem. Az idegességtől zihálni kezdett, majd tekintetét az enyémbe vájta. Arcvonásai ellazultak és kezével megsimította az arcom.... A csók váratlanul jött, ahogy az eget rengető dörgés is. Először finoman, aztán éhesen falta ajkaimat. Nem tudom mi történt velem, de visszacsókoltam, és kezemmel dús, fekete hajába túrtam. Úgy vont magához, mintha az élete múlna rajta. Nem engedett egy pillanatra sem szorításából. Karjaiba vett, én pedig lábammal kulcsoltam át derekát. Két kezemmel fogtam arcát és úgy csókoltam tovább puha ajkait, amik az alkohol ellenére is mámorítóak, édesek voltak. A szobámban ráborultunk az ágyamra. A Junhoval közös ágyamra.... A felismerés villámként hasított belém, és keserves zokogásban törtem ki. Egy pillanatra megállt a fiú és aggódóan vizslatott. Majd elkezdett puszikat lehelni arcomra, nyakamra; amik miatt ezúttal már nem tudtam magamnak megálljt parancsolni. A ruhadarabok lassan lekerültek rólunk, és úgy forrtunk eggyé.... miközben kint féktelen égi csata dúlt.

6. fejezet

~Showtime, baby~
 Egyszer csak benyitott egy ember és tájékoztatott, hogy már csak félóra van műsorkezdésig, ezért Donna el is búcsúzott. Az élet beindult a folyosókon. Ide-oda rohangáltak az emberek. A mellettem lévő öltözőben volt a Boyfriend fiú banda, úgy döntöttem, hogy benézek hozzájuk egy kicsit. Mikor bekukucskáltam az ajtón csak az ikreket és Jeongmint láttam. Jeongmin az egyik ikerrel, Youngminnel beszélgetett a sminkasztalnak dőlve, Kwangmin pedig a kanapén ült, zenét hallgatott és közben valamit tátogott. Valószínűleg gyakorolta a szövegét.
 -Sziasztok! -próbáltam felhívni a figyelmüket arra, hogy egyel többen vannak a helyiségben.
Youngmin ott termett előttem és egy ezer wattos vigyort villantott rám. Beinvitált és leültünk beszélgetni. Meglepetésemre Kwangmin kivette a fülhallgatóját, s csatlakozott hozzánk. Jókat nevettünk és megígértük, hogy drukkolni fogunk a másiknak. Közben szépen lassan visszaszivárgott a többi tag. Egészen megkedveltem ezt hat fiút. Mivel ők kezdtek, így pár perccel a show előtt felsorakoztak és elindultak a színpad felé. Visszamentem az öltözőmbe; pár reklám, s fellépő után eljött az én időm. Felrakták rám a fejmikrofont, aztán bedugtam a fülembe a fülmonitort. Megropogtattam a nyakam, vettem egy mély levegőt, majd felsétáltam a színpadra. A háttértáncosok beálltak a kellő pózba és én is felvettem a kezdőpózomat. A zene beindult és a táncosok mozogni kezdtek, én pedig kieresztettem a hangomat.

http://youtu.be/0Ds3SWspSHY

A zene tetőpontjánál eldobtam a fullcap-em a közönség felé, mire hatalmas őrjöngés tőrt ki. A szám végén meghajoltam és mosolyogva integettem a fanoknak. Én voltam aznap az utolsó fellépő, így miután én végeztem feljött a többi előadó és az MC-k a színpadra. Youngmin odaállt mellém és rám mosolygott. A többi Boyfriend tag pedig mögöttem sorakozott fel. A másik oldalamon az Infinite-s fiúk várakoztak. Beálltak elénk a műsorvezetők és beszélgetni kezdtek. Már mindenki az ujját tördelte, de a négy műsorvezető tovább húzta az agyunkat. Aztán végül..
 -És a mai Music Bank nyertese....
Youngminnel megszorítottuk egymás kezét, a másik kezemmel Minwoo vállamon lévő kezét szorongattam. Istenem.. Mond már ki!
 -A Boyfriend!
A fiúk ugrálni kezdtek örömükben, összeölelkeztek és úgy próbálták visszatartani a könnyeiket. Én lassan odébb araszoltam és őszinte gratulálás képen tapsolni kezdtem. Donghyun kezébe nyomták a díjat, és odatartották elé a mikrofont, hogy köszönő beszédet mondjon a banda nevében, majd elköszöntek az MC-k a nézőktől. Bekapcsolták az I Yah-t és a színpadon még pár percig eltáncolgattunk a fiúkkal. Megpróbáltak pár lépést megtanítani belőle. Aztán lenyomták a zenét és a show véget ért. Mindenki lesétált a színpadról, be az öltözőjébe, ahol átvedlettek hétköznapi ruhájukba. Már éppen egyedül pakolásztam a cuccaimat, hogy elindulhassak haza, amikor Kwangmin kukucskált be az ajtón, mögötte a többiekkel.

 -Figyelj noona.. ünnepelünk egy kicsit az Eden klubban és úgy gondoltuk, hogy velünk jöhetnél. Mit szólsz?
 -Srácok, fáradt vagyok és holnap is lesz nap.
 -Értjük.... -biggyesztették le a szájukat.
Már majdnem becsukták az ajtót, de utánuk kiáltottam. Azt hiszem ezt még megbánom... Megadóan magam elé emeltem a kezeimet.
 -Jól van, elmegyek. De csak akkor, ha vihetek pár embert.
Amikor meghallották a válaszom rögtön fel felé kezdett kunkorodni a szájuk. Elmosolyodtam, mire ők csak meghajoltak és elmentek. Még hallottam, ahogy örömükben kiáltoznak pár sort a folyosón, amit megmosolyogtam, majd elindultam hazafelé, hogy átöltözzek. Útközben felhívtam Keiko-t, hogy jöjjön el ő is. Otthon gyorsan a szekrényemhez rohantam és elkezdtem benne valami értelmes ruhát keresni a bulira. Egyszer csak kezek öleltek át hátulról. Mikor hátrapillantottam egy barna szempárral találkoztam, aminek tulajdonosa Junho volt. Csücsörített egy sort, ezért adtam a szájára egy puszit, majd tovább keresgéltem.
 -Hova készülsz?
 -Az Eden klubba. -válaszoltam tömören, miközben továbbra is a szekrényemet bújtam.
 -És minek?
Ekkor már szembe fordultam vele. -Ünneplünk a Boyfriend-es fiúkkal. Nem jössz? -néztem rá kérlelőn kiscica szemekkel.
 -De csak miattad. -nyomott egy puszit a homlokomra, én pedig ajkaira tapadtam.
Miután elváltunk egymástól ő is készülődni kezdett. Végül megállapodtam egy fekete, hosszú ujjú, tapadós, mini ruhánál; meg egy szegecses magassarkúnál, ami vörös volt; pont, mint az ajkaim. Kiengedtem befont hajam, aztán felkötöttem lófarokba. Junho felturbózta a haját, gyorsan lealapozta magát; aztán magára öltött egy fekete csőfarmert, egy sötétkék pólót, egy fekete, kikövezett mellényt, és egy sötétkék DC-s cipőt.

DJ KOO & POSTINO - COME BACK ft. Mi-Kyung Park

Mikor odaértünk Junho elintézett egy telefont, míg én bementem és köszöntem a fiúknak, majd ő is odajött a kis társasághoz. A mi kis csapatunk a VIP részlegben volt, így a fanok nem tudtak megtámadni minket. Váratlanul felbukkantak Nichkhun-ék így még jobb lett a hangulatom. Viszont, aminek nem örültem, az az volt, hogy Chansungot is magukkal hozták.
 -Ő mit keres itt? -vontam kérdőre Taecyeont. -Vagy tudod mit, nem is érdekel. -rántottam meg a vállam.
Megfogtam Junho karját és magammal ráncigáltam a táncparkettre. Zavart Chansung szúrós tekintete, így megpróbáltam minél közömbösebb lenni vele, és megpróbáltam levegőnek nézni. A többiek leültek egy asztalhoz, de nem sokkal később követték a példánkat, és ők is táncolni kezdtek, kivéve egy személyt.