9. fejezet

~Zuhanás
Bonghwa pow:
  Mindössze csak két nap telt el azóta, hogy elmondtam Junhonak, mit vétettem. Azóta nem hív, kerül, és az üzeneteimre se válaszol. Már azt hittem, hogy ennél jobban nem tudok megőrülni és kétségbeesni, de tévedtem. Nem ettem, nem ittam, ki sem másztam az ágyamból. Hwang néni akárhogy noszogatott, és próbált belém tömködni pár falatot, egyszerűen nem volt étvágyam saját magamtól.
 -Undorító, szánalmas vagy... -mondtam az ágyammal szemben lévő tükörnek.
Eszer csak Hwang nagyi jött be hozzám, kedvtelenül húztam a fejemre a takarómat.
 -Aranyom.. -szólongatott. -Látogatóid vannak...
 -Küld el őket. Nem akarom, hogy így lássanak.. -nyöszörögtem.
 -Hát jó.
Léptek zaját hallottam meg, így bizonyosodtam meg arról, hogy a nagyi kiment a szobámból. Lerúgtam magamról a plédet, és a plafonnal kezdtem farkas szemezni. Hirtelen egy éles hang töltötte be a házat.
 -Szia Bonghwa~ -zengték kórusban.
Belém hasított a felismerés..
 -Fiúk?! -ültem fel.
A hangomra azonnal bent termett mindegyikük, kivéve Chansungot. Ő nem volt ott közöttük. Talán jobb is... Taecyeon és Wooyoung azonnal odajött, hogy megöleljen. Szótlanul tűrtem, ahogy megjegyzést tesznek a külsőmre.
 -Istenem de vékony vagy. -kerekedtek ki Nichkhun szemei. -Eszel te egyáltalán?
Junho-ra néztem, és megpróbáltam megkeresni tekintetét, ő azonban csak a padlót bámultra. Ezek szerint nem mondta el nekik.. Sóhajtottam egyet, és csak annyit mondtam, hogy nincs étvágyam. Nichkhun elkezdte a homlokom és arcom tapogatni, megnézve lázas vagyok-e.
 -Te égsz... -mondta elképedve. -Tüzel az egész tested.
 -Semmit sem érzek. -szűkítettem össze szemeimet.

  Pár perccel később a fiúk sürögni forogni kezdtem körülöttem Hwang nagyival egyetemben. Viszont Junho csak az ajtóban állva bámulta a cipőjét. Éppen Wooyoung suhant el a fiú mellett, amikor egyszeriben megtorpant.
 -Várjunk csak.. Ti nem úgy van, hogy együtt vagytok? -kapkodta felváltva a szemét kettőnk között. -Na.. Legalább egy ölelést. -nézett Junhora kiskutya szemekkel, mire az megindult felém, és egy sóhajtás után körém fonta karjait.
Magamhoz szorítottam és nyakhajlatába fúrtam a fejem. Annyira hiányzott már, hogy Ő öleljen..
 -Köszönöm.. -súgtam oda neki.
Mikor elengedett leült az ágyam szélére, mellém. Wooyoung elégedetten bólogatni kezdett és a kezembe nyomott egy bögre gőzölgő, furcsa színű valamit.
 -Ez mi? -szagolgattam.
 -Saját készítésű tea. -kacsintott. -Amikor lebetegszik valamelyikünk, mindig ezt isszuk.
Nagy nehezen belekortyoltam, de rossz ötlet volt. Le is forrázta a nyelvemet, és a hányinger kerülgetett tőle.
 -Ez iszonyatos. -fintorogtam.
 -Viszont hatásos. -vigyorgott.
Mikor Wooyoung elhagyta a helyiséget Junho felém fordult, mire én csak szégyenemben az ujjaimat kezdtem bámulni, amikkel idegességemben malmozásba fogtam.
 -El tudom képzelni most mennyire utálhatsz és undorodhatsz tőlem...
 -Nem.. ilyet egy szóval sem mondtam. -vonta össze szemöldökeit. -Nem tudok rád haragudni. Csak.. nem bírom megemészteni a dolgot. -vakarta a tarkóját.
 -Nincs bocsánat arra, amit tettem, de... sajnálom....
Lassan felnéztem rá, és megpillantottam csillogó, gesztenye barna szemeit. Elvesztem tekintetében, mégis ott motoszkált bennem a Chansunggal töltött estének az emléke... Nem bírtam pár másodpercnél tovább, el kellett kapnom a fejem. Ám ekkor kezével állam alá nyúlt, kényszerítve ezzel hogy rá nézzek.
 -Kérlek.. -pillantott rám esdeklően.

(Pár nap múlva)
  Junhoval a kapcsolatunk kezdett rendbe jönni. Egyre többször látogatott, aminek nagyon örültem, és hála neki, teljesen kikúrálódtam. Elűztem az öngyilkosság gondolatait, és csak a jelenre koncentráltam, abból Chansung-ot kizárva. Úgy döntöttem ideje munkába mennem, hiszen a rajongóimat is cserben hagytam azzal, hogy egy egész héten keresztül nem jelentkeztem. Alaposan beöltöztem, hogy ne ismerjenek fel a kiadóhoz menet. Mikor beléptem a menedzser irodájába, egy hatalmas mosollyal az arcán fogadott tárt karokkal, miközben én levettem a napszemüvegem.
 -Hát téged is látni? -kérdezte.
Mosolyát viszonozva bólintottam egyet, majd leültünk. Váratlanul Taecyeon toppant be, mögötte Junsu-val.
 -Főnök, baj van! -lihegték.
 -Lassabban, ha lehet. Inkább üljetek le, és úgy mondjátok el.
Így is tettek. Helyet foglaltak, aztán Junsu elővette a tabletjét, és nyomkodni kezdte. Pár másodperc után az orrunk elé nyomta, mire a menedzser álla az asztalon koppant, az enyém viszont a padlót súrolta.
 -Bonghwa öngyilkosság közeli állapotba került és anorexiás.. A híres rookie alkoholista.. Bonghwa súlyosan lefogyott.. A félig japán idol drogozik!.. És még több ehhez hasonló cikk... -olvastam fel a címüket hangosan.
 -Minden blog, és oldal ezekkel van teli. Úgy látszik megtaláltak a lesifotósok, mikor elindultál otthonról. -mutatott egy képet a tablet-en Taecyeon.
Teljesen ledöbbentem.. Tényleg így nézek ki?! Már kezdtem azt hinni, hogy kimásztam végre a gödörből, erre csak jött egy sima fuvallat, és visszaestem a mélybe....